Megérkezett az idei első hó
E sorok írója nem katás. De volt. És nem volt adócsaló, nem károsította meg a hazáját, nem sunnyogta el a közteherviselést. Fizette a törvényesen rá kirótt adót, fizette az iparűzési adót, és fizette a kamarai tagdíjat annak az érdekvédelminek hazudott szervezetnek, amelynek oroszlánrésze van abban, hogy most kifosztják saját tagjainak százezreit. És vállalta, hogy vagy haláláig dolgozik, vagy minimális nyugdíjat fog kapni, amelyet – ha telik rá – öngondoskodással egészít ki, különben éhen pusztul vénségére. Nos, ez utóbbi legalább már nem lesz gond.
A katásoknak nem kell 65 éves korukig várniuk rá, hogy felkopjon az álluk.
És ez nem csak nekik fog fájni. Mert a KATA eltörlése (ne hülyítsük egymást „módosítással”, ez a javaslat ebben a formában lényegében megszünteti ezt az adózási formát) messze nem csak adójogi kérdés. Ez egy mázsás súlyú társadalompolitikai döntés, amely
azt jelenti, hogy az eleve vékonyka és szegény magyar középosztály tekintélyes részét lereszelik a proletariátusba.
Ami nem csak aljas és ostoba lépés, de egyben az elmúlt 12 év legpozitívabb eredményeinek kukába dobása is. Nem kell ahhoz a NER lelkes hívének lenni, hogy elismerjük: 2010 óta irgalmatlan kemény munkával, kínkeservesen, de megindult egy nyugat-európaira legalább nyomokban emlékeztető középosztály kialakulása. Hogy e mögött mennyire állt a kormány politikája, mennyiben a nemzetközi gazdasági körülmények, vagy épp az önkizsákmányolás hagyományos magyar tömegsportjának csúcsra járatása, az nagyon bonyolult kérdés, és nagyrészt hitvita is. Ahogyan is, hogy mennyivel lehetett volna ez a folyamat gyorsabb, és tömegesebb, ha mások állnak az ország élén.
Egy biztos: megjelent egy szép lassan szélesedő, és gyarapodó réteg, akiknek nem kellett gyomorgörccsel várniuk a hónap végét, nem kellett a kosár felét kipakolniuk a pénztárnál, ha elérték a folyószámlahitelhitel limitjét, eggyel jobb ételeket vásárolhattak, eggyel jobb ruhákba öltözhettek, eggyel jobb szolgáltatásokat vehettek igénybe. (Közben sok százezernyien meg nem léptek előre egy tapodtat sem, sőt, sokan még lejjebb is csúsztak, de ez a cikk most nem róluk szól.) És ami legalább ennyire fontos: úgy-ahogy, ezernyi korlát és megfelelési kényszer közt küszködve, de legalább egy kicsit a maguk uraivá váltak.
Vállakozóként határidőkhöz igazodtak, megrendelői igényeket teljesítettek, megvadult ügyfeleket szelídítettek, hónapokat csúszó díjazások után szaladgáltak. Sokszor a belüket is kimelózták. De
évtizedek óta először azt érezték, hogy a magyar állam nem sarcolja koldussá őket, hogy legalább egy kicsi levegőt hagynak nekik, és talán, ha minden jól megy, némi esélyt az előrelépésre.
És igen, voltak sokan, akik közben valójában inkább alkalmazottként dolgoztak. Ők voltak az elmúlt hónapokban oly sokat emlegetett, ócsárolt és adócsalózott "bujtatott foglalkoztatottak". Akik amúgy munkájukkal ki tudja hány ezer olyan vállalkozást tartottak életben egy tőkeszegény és szűkös piacon, amelyek más körülmények közt életképtelenek lettek volna. És, amelyek egyébként tucatnyi más módon adóztak, illetve a katások mellett egy csomó főfoglalkozású embernek is állást adtak.
A jelenség ettől még tagadhatatlanul visszás és igazságtalan, semmi ördögtől való nem volna abban, ha ez ellen akarna fellépni a kormány. Csakhogy nem ezt teszi, hanem
beszántja az egész KATÁ-t. És ezzel felmond egy nagyon fontos íratlan társadalmi szerződést.
Amely nagyjából úgy szólt, hogy Magyarországon 32 évvel a kapitalizmusba való átzuhanásunk után sem alakult ki valóban működő, vállalkozók és munkavállalók széles tömegeinek stabil, kiszámítható megélhetést nyújtó piacgazdaság, és mi ezt elfogadjuk. Egy feltétellel: hogy a pocsékul, pazarló és korrupt módon működő magyar állam a lehető legkevesebbet vesz el a kemény munkával megkeresett pénzünkből. Emberek százezrei lehettek így vállalkozók egy olyan országban, amely számtalan tekintetben alkalmatlan a vállalkozásra. Tény, hogy a KATA nem volt egészséges adózási forma. Csak hát
Magyarország sem egy egészséges ország. A KATA ennek a születésétől súlyosan beteg, és oly sokszor félrekezelt piacgazdaságnak a járókerete volt.
Lassan, nehezen, de nagyjából biztosan lehetett araszolgatni vele. Most a katások nagy többségének kezéből kitépik, ők pedig tömegesen fognak a padlóra kerülni. És az nem csak nekik lesz rossz. Ugyanis amikor a középosztály zuhan, akkor általában az alatta levőkre esik. Ha pedig az egész épület megroggyan, akkor gyorsan a mélyben találhatják magukat azok is, akik ma még legfelül állnak.
(Ezt a cikket az Azonnali szállította.)
Indexfotó: pikrepo.com
