Megérkezett az idei első hó
Márpedig rendnek kell lenni – szólt a nagymama, és berúgta a macskaszart az ágy alá. Hosszan színezhető allegória helyett legyen elég annyi: simán behelyettesíthető az iskolarendőr-projekt a fenti mondatba.
Ha onnan közelítünk, hogy a rossz megoldás is jobb, mint a semmilyen, akkor megmagyarázható, hogy miért is legyen egyenruhás-bilincses-gumibotos ember minden iskolában. Szerintem fölösleges innen közelíteni. A rossz megoldás ugyanis nem jobb a semminél, hanem az, ami. Rossz. És ezért nem is megoldás.
Különösen veszélyes úgy választani egy rossz megoldást, hogy arról máshol már bebizonyosodott, hogy rossz. Ettől persze még meg lehet próbálni, esetleg kicsit másképp csinálni, viszont kísérletezéshez talán soknak tűnik az ötszáz iskola.
És mindjárt itt is az első bökkenő. Abban az ötszáz iskolában lesz iskolarendőr, ahol a legnagyobb a baj. Tehát: legalább ötszáz iskolában nagy baj van. A baj nem tegnap, nem is tegnapelőtt kezdett el kialakulni. Előbb kicsi baj volt, aztán növekedett. Eddig nem nagyon foglalkoztak vele, ott van az intézmény, a pedagógus, oldja meg. Nos, az eszköztelen intézménynek és pedagógusnak nem sikerült – nem is sikerülhetett – megoldani. Akkor jön az iskolarendőr: a rendpárti, gondoskodó, megvédő és megoldó állam ökle lesújt a renitens kiskrapekokra.
Tudom, költözzek Borsodba vagy Szabolcsba, vagy Gyöngyöspatára, és menjek el tanítani egy általános iskolába, és akkor pofázzak, ha a tizenéves másodikos diákom jól képen töröl. (Itt egyébként egy jól körülírható szubkultúra sokkal erősebb eposzi jelzőket és állandósult szókapcsolatokat használ, de próbálok irodalmi maradni, épp elég baj, hogy a kormány ezt a szubkultúrát igyekszik kiszolgálni, zárójel bezár.)
Ezt le is tudhatjuk, nem megyek Borsodba tanítani, mert nem dolgom.
Hanem, vannak itt jó sokan, akiknek az a dolguk, hogy tanítsanak. Sokaknak úgy dolga ez, hogy pocsék körülmények között, kizsigerelve, megalázva, eszköztelenül küzdenek, és nem feltétlenül szakmai szempontok alapján megalkotott keretrendszerben lavíroznak. Vagy beletörődnek. Esetleg belesimulnak.
A gumibotos ember ezen nem segít.
Hogy az egyébként kezelhetetlen, agresszív gyerek(ek) megregulázásában tud-e érdemben segíteni, az pedig erősen kétséges. A tapasztalatok szerint ideig-óráig talán felmutathatók „eredmények”. Kérdés azonban, hogy valódi eredmény-e az, ha nem az iskolában pofozzák meg a tanárt, hanem a nyílt utcán. Ha nem az iskolában árulják a füvet, hanem a parkban? Eredmény-e, ha az iskolákban lezajló fizikai erőszakos cselekmények legalább kriminalizálódnak, az eddig is rejtve maradt agresszió meg továbbra is szabadon burjánzik, persze rejtve? Hiszen az iskolarendőr nem ér el az online térbe, sőt, nem ér el az iskola kerítésén kívül kábé sehova se. Márpedig az agresszió gyökere legkevésbé az iskola kerítésén belül keresendő.
Ahol jelen van az erőszak, ott jelen is marad, hiába helyezünk az erőszakoskodók fölé egy még erősebbet – jelesül egy gumibotos embert. Ezzel – visszatérve a kezdő mondathoz – be is rúgtuk az ágy alá a macskaszart. És nem is tettünk többet.
Illetve mégis. Ismét szimbolikus lépést tettünk, felmutattuk, hogy mi a rend pártján állunk, miután a rend óhajtása olyan erős társadalmi igény, amire reflektálni kell. És mivel nekünk egyébként valójában nem a rend, hanem a rend látszata és a „csak mi tehetünk rendet” monopóliumának erősítése a fő célunk, látványos, könnyen befogadható, ha úgy tetszik: egybites választ adunk. Igen, vagy nem. Egy bit. Értéke egy, vagy nulla. Igen, vagy nem.
A világ azonban ennél sokkal bonyolultabb. Egy egy bit fontos, és alapja mindennek, ám a rendszerek sok-sok bitből állnak össze, előbb bájtokká, aztán kilo- mega- giga- terabájtokká. (A prefixumok sorolhatók még, de nem ECDL vizsgára készülünk.)
Léteznek tehát olyan válaszok, amelyek – nem azonnal és látványosan – valódi megoldást jelenthetnek. Egymásra épülő elemekből álló programok, amelyek nem elfedni vagy – erőből – megakadályozni/megbüntetni szándékoznak az erőszakot, hanem csökkenteni, megszüntetni. Persze, egy olyan országban, ahol az integráció szitokszó, a tréning úri huncutság, a szakértelem meg liberális trükk, nos, ott marad az egybites (látszat)megoldás.
És mert a látszat fontos, ezért az iskolarendőrök kirendelésének ötletéről az állam természetesen egyeztetett. Na kivel?
Az érintett országgyűlési képviselőkkel.
Nem pedagógusokkal, nem szociálpszichológusokkal, nem oktatáskutatókkal, nem társadalomtudósokkal, vagy – óh, borzalom – bármilyen szakmai vagy szülői szervezetekkel.
Minek is. Még lett volna valami ötletük, amit aztán nem lehet egy pofonnal lerendezni.
Gumibotot és bilincset is használhatnak majd az iskolaőrök
A felkészültségüket kétévente fogják ellenőrizni. Ahogy arról portálunk is beszámolt, május végén Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány iskolaőrség létrehozásáról döntött. A miniszter akkor azt mondta, hogy az iskolaőr része lesz a tantestületnek, és állandó jelleggel jelen lesz azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak - ami szerinte mintegy 500 iskolát érint.
