Egerből a nemzetközi futball felé. Kevés család életében adatik meg, hogy egy gyermekkori álom ilyen fiatalon valós lehetőséggé váljon. Kovács Barna Áron ma már a Rapid Wien utánpótlásában készül, de az út egy egri óvodai focifoglalkozáson kezdődött, és rengeteg munkán, lemondáson, szakmai segítségen, valamint családi összefogáson keresztül vezetett idáig. Beszélgettünk Áronnal, édesapjával, Csabával és édesanyjával, Teklával arról, hogyan jutottak el idáig, milyen szerepe volt az egri labdarúgásnak, és mit tanultak az elmúlt évek során.

– Csaba, ha egyetlen pillanatot kellene megnevezni, amikor ez a történet elkezdődött, melyik lenne az?

Csaba: Meglepő lesz a válaszom, mert nem egy futballpályát mondok. 2014 februárjában Csíksomlyón jártam egy hivatalos úton. Akkor még azt sem tudtuk, hogy a feleségem fiút vagy lányt vár. A templom oltáránál azt kívántam, hogy egészséges kisfiunk szülessen, és ha lehet, legyen érzéke a futballhoz. Évekkel később döbbentem rá, hogy ez a kívánság milyen különös módon teljesült.

– Mikor derült ki, hogy Áron számára a futball nem egyszerű hobbi?

Csaba: Áron 2016 karácsonyán kapott egy labdát, és onnantól kezdve szinte elválaszthatatlanok lettek. Minden nap focizni akart. Közben elindult az MLSZ óvodai futballprogramja, ahol fantasztikus szakemberekkel találkoztunk. Az egyik legfontosabb közülük Kerékgyártó Tamás volt, aki rengeteget foglalkozott a gyerekekkel. Később az általa alapított Megmozgatlak Egyesületben olyan közösség alakult ki, amelyből ma is több kiemelkedő tehetség futballozik. A teljesség igénye nélkül a következők: Király Soma, Juhász Örs, Kun Levente és Koncz Zsófia

– Mikor került képbe az Eger SE?

Csaba: Egy óvodás futballfesztiválon 2019-ben Hegedűs Zsolt figyelt fel Áronra, és ő kezdeményezte, hogy az Eger SE igazolja le. Ez fordulópont volt. Akkor még nagyon szerény körülmények között dolgozott az utánpótlás. A gyerekek konténerekben öltöztek, az edzőközpont messze nem volt olyan, mint ma. Mégis azt éreztük, hogy itt jó helyen van.

– Sokszor említik, hogy „rögös az út” az utánpótlásban. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Csaba: Sokan azt gondolják, hogy csak edzeni kell. Pedig ez ennél sokkal összetettebb. A „rögök” számomra az irigységet, a rosszindulatot, a nem megfelelő környezetet, az infrastruktúra hiányosságait és minden olyan akadályt jelentenek, amelyekkel egy tehetséges gyereknek meg kell küzdenie. Szerencsére az elmúlt években rengeteget fejlődött az egri képzés, az MLSZ szakmai munkája is sokat tett hozzá ehhez, és az Eger SE Tehetségközponttá válása új szintet jelentett.

– Ön személy szerint hogyan próbálta segíteni a fiát?

Csaba: Nem akartam csak kívülről nézni. Elvégeztem az MLSZ edzőképzését, mert úgy éreztem, csak akkor tudok igazán segíteni neki, ha én is értem a szakmai alapelveket. Rengeteget tanultam Palaticzky Szabolcstól, aki az edzőképzésen oktatott. Amikor Áron egyéni edzésre akart menni velem, mindig nagy gondossággal és körültekintéssel állítottam össze a feladatokat a gyakorláshoz. Mindkettőnk számára ez egy csodálatos közös út volt.

– Tekla, édesanyaként hogyan élte meg ezt az utat?

Tekla: Sokan azt hiszik, hogy egy tehetséges gyerek nevelése jutalomjáték. Ez csak részben igaz. Hiszem, hogy egy családban mindenkinek az álmai egyaránt számítanak. Nekünk mindig fontos volt, hogy Áron céljai mellett a család többi tagja is megmaradhasson önmagának. A kislányunk, Emmaróza most ötéves, és lovagolni jár. Őt szülőként ebben a sportban támogatjuk maximálisan hétről hétre.

A másik, amiben nagyon hiszek, az az érzelmi biztonság. Egy tehetséges gyereknek nemcsak jó edzőkre van szüksége, hanem olyan családra is, ahol mindig tudja, hogy feltétel nélkül szeretik. Meggyőződésem, hogy sokszor nem csak a tehetség dönti el, ki milyen messzire jut, hanem az érzelmi stabilitás és az, hogy a nehézségek idején van-e kihez fordulni. Itt szeretném még megemlíteni Bukrán Eriket, akinek nagyon hálás vagyok azért, hogy mentáltrénerként még „erősebbé teszi a csapatunkat”.

– Áron, mikor döntötted el, hogy egyszer külföldön szeretnél futballozni?

Áron: Az első nemzetközi tornánkon, az UMAG Trophy-n. Akkor játszottunk először külföldi csapatok ellen, és rájöttem, hogy nincs akkora különbség köztem és a külföldi játékosok között. Akkor fogalmazódott meg bennem először komolyan, hogy egyszer én is nemzetközi szinten szeretnék futballozni.

– Mi volt az első benyomásod Ausztriában?

Áron: A tempó. Itt minden gyorsabb. Mindenki futballista akar lenni, mindenki hajt, mindenki versenyez. Már a bemelegítés is teljesen más szemléletű. Sokkal intenzívebb az egész edzés, gyorsabban kell gondolkodni és dönteni.

– Mennyire volt nehéz beilleszkedni?

Áron: Az elején természetesen új volt minden: az ország, a nyelv, a közeg. De a csapat nagyon jól fogadott. Az angolt már korábban tanultam, a németet pedig egy éve készülök tudatosan használni, így egyre könnyebb a kommunikáció is.

– Mi lepett meg leginkább az osztrák rendszerben?

Tekla: Az, hogy valóban első az iskola. Ez nem szlogen. A klubnál külön iskolai koordinátor követi a gyerekek tanulmányi eredményeit. Ha valaki nem teljesít megfelelően az iskolában, annak következménye lehet a sportban is. Nekünk ez nagyon szimpatikus szemlélet volt.

Az iskolák felszereltsége, a gyakorlati oktatás, a sport és a tanulás egyensúlya mind azt mutatják, hogy itt hosszú távon gondolkodnak a gyerekek fejlődéséről.

– Mekkora nyomás van most Áronon?

Csaba: Semekkora. Ezt nagyon fontosnak tartom elmondani. Mi soha nem tettünk rá nyomást, mindig úgy indítottuk el a pályára, hogy élvezze a játékot. Ha profi futballista lesz, annak természetesen örülünk. Ha viszont nem, akkor sem veszített semmit. Elsajátít egy új nyelvet, egy másik ország oktatási rendszerében tanul, önállóbb lesz, tapasztalatokat szerez, amelyek egész életében elkísérik majd.

A futball egy lehetőség. Nem az élet egyetlen célja.

– Mit üzen ez a történet az egri fiataloknak?

Csaba: Azt, hogy Egerből is el lehet jutni nemzetközi szintre. Ehhez azonban rengeteg ember munkája kell. Edzők, szakemberek, klubok, a Magyar Labdarúgó Szövetség, és mindenekelőtt a gyermek elkötelezettsége és a család támogatása. Egyetlen ember sem jut el idáig egyedül.

– Áron, hol látod magad néhány év múlva?

Áron: Most a legfontosabb az, hogy tanuljak, fejlődjek és minden edzésen a legjobbamat nyújtsam. A nagy álmom természetesen az, hogy egyszer profi futballista legyek. Hogy ez hol valósul meg, azt majd az idő dönti el. Addig viszont dolgozni kell érte minden egyes nap.

Egy történet, amely még csak most kezdődik

Áron története ma még nem egy sikersztori vége, hanem egy ígéretes pályafutás első nagy állomása. Az út Egerből indult, óvodai futballfoglalkozásokkal, rengeteg edzéssel és egy család kitartó támogatásával. Hogy egyszer valóban eljut-e a profi futball csúcsára, azt ma még senki sem tudhatja. Egy dolog azonban biztos: az eddig megtett út már önmagában is bizonyítja, hogy tehetséggel, szorgalommal, megfelelő szakmai háttérrel és szerető családi közeggel egy egri fiatal előtt is megnyílhatnak a nemzetközi lehetőségek.