Szakítás után azzal zsarolta az exét egy 65 éves férfi, hogy intim fotókat tesz közzé róla és elveszi a gyerekeit

Az utcán is követte a nőt, sőt egy nyár alatt csaknem ezerszer próbálta telefonon elérni.
Különös visszaesőnek minősül az a 65 éves férfi, akit zaklatással és kényszerítéssel is vádol az Egri Járási Ügyészség.
A férfi 2020 nyaráig tartott fenn szerelmi kapcsolatot egy nővel, aki akkor szakított vele. A férfi ebbe képtelen volt belenyugodni, ezért kényszeríteni próbálta a nőt arra, hogy fogadja őt vissza. Miután nem járt sikerrel, azzal fenyegette meg volt kedvesét,
hogy amennyiben a viszonyt nem folytatja vele, akkor a nála lévő intim fotókat nyilvánosságra hozza, minden módon lejáratja, gondoskodik róla, hogy elvegyék tőle a gyerekeit, és sehol ne kapjon munkát.
A férfi 2020 nyarán összesen 996 alkalommal kísérelt meg SMS-ek és MMS-ek útján telefonon kapcsolatba lépni a nővel, akit naponta zaklatott a hívásaival. Emellett a lakóhelyén több alkalommal személyesen is kereste, munkába menet pedig követte a hölgyet, amivel durván beavatkozott a magánéletébe és a mindennapi életvitelébe.
A halmazati bűncselekményekkel vádolt elkövetővel szemben az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje őt 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, egyben tiltsa meg a feltételes szabadságra helyezését is.
Címlapfotónk illusztráció.