2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#autópálya #m3-as autópálya #videó #lakókocsi

Rommá törte a lakókocsit és a saját autóját is pénteken egy száguldó sofőr az M3-as autópályán (VIDEÓ)

Nagy Donát 2021.06.29. 08:02

Drága sietség volt.

Múlt pénteken délelőtt baleset történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél. Egy lakókocsit vontató kis személyautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd a túl nagy tempó miatt a vontatmány súlypontja megváltozott, így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba. Sőt, a jármű törmelékei még a másik pályaoldalra is átrepültek.

 

 

A sofőr szerencsére könnyű sérülésekkel megúszta, viszont az utasa súlyos sérüléseket szerzett. Szerencsére a lakókocsi mögött haladó járművek el tudták kerülni az ütközést, ahogy az átrepülő törmelék sem okozott szerencsére problémát. Rengetegen álltak meg segíteni, még a másik pályaoldalról is, amíg megérkeztek a mentők, tűzoltók és rendőrök.

Az autópályát figyelő kamerák felvételei alapján elmondható, hogy nem véletlenül vonatkozik 80 km/órás sebességkorlátozás az utánfutóval közlekedőkre.

Túl nagy sebességnél ugyanis a vontatmány súlypontja áttevődik és irányíthatatlanná válhat a jármű. Ha pedig a bajba jutott autósokon szeretnének segíteni a közlekedők, mindenképpen mérlegeljétek azt is, hogy egy autópályán a másik oldalra való átrohanással akár magukat is veszélybe sodorhatják.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló