2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#eger #bíróság #büntetés

Nem fizetett jogdíjat, megbüntették az egri vendéglátóst

Székely Zoárd 2022.01.21. 10:02

Csaknem egymilliós kárt okozott.

A szerzői jogok megsértésével csaknem egymillió forintos vagyoni hátrányt okozott az a 31 éves nő, akivel szemben ezért az Egri Járási Ügyészség nemrégiben vádat emelt.

 

A vádirat szerint a terhelt 2016 nyarától 2021 februárjáig üzemeltetett egy presszót Eger belvárosában, melyben ez idő alatt folyamatos volt a zeneszolgáltatás. Ennek során a vádlott a mások által komponált legkülönbözőbb zeneműveket úgy tárta a nyilvánosság elé, hogy ezért nem fizetett jogdíjat sem a szerzőknek, sem a törvényben meghatározott közös jogkezelő szervezetnek.

 

Tette mindezt a szerzői jogról szóló törvény egyes rendelkezéseinek megsértésével, melyek előírják, hogy a zeneszerzők és a szövegírók képviseletében a már nyilvánosságra hozott zenemű nyilvános előadásának engedélyezésére és az ennek fejében fizetendő jogdíj mértékére a felhasználóval egy közös jogkezelő szervezet – Magyarországon az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület – köt szerződést, amely szervezet a felhasználást a helyszínen ellenőrizheti is. Ha a felhasználó nem tesz eleget a zeneszolgáltatásra vonatkozó bejelentési kötelezettségének és ennek következtében a közös jogkezelő szervezet csak az ellenőrzés során szerez tudomást a felhasználásról, az Artisjus számára az egyébként járó jogdíjon felül költségátalányt is fizetni kell.

Ennek alapján a nő összesen 908 ezer 110 forint összegben nem tett eleget a díjfizetési kötelezettségének.

Az ügyészség ezért szerzői joghoz kapcsolódó jogok nagyobb vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntettével vádolja a vendéglátóhely tulajdonosát, akivel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságra benyújtott vádiratában.

 

A nőnek a büntetésen kívül természetesen meg kell fizetnie az elmaradt díjakat is.

 

 

Címlapfotónk illusztráció. Forrás: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló