2024. április 19., Emma

Riasztó

#eger #rendőrség #betörés #kékfény #szeta egri alapítványa

Elfogták a SZETA Béke utcai Közösségi Házának fosztogatóját

Székely Zoárd 2021.11.14. 11:47

Kétszer is ugyanoda tört be az egri férfi, számítógépeket, élelmiszert és kerékpárt lopott.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, 2021. november 12-én kora reggel érkezett bejelentés az Egri Rendőrkapitányságra, hogy egy egri alapítvány épületének bejárati ajtóüvegét ismeretlen elkövető betörte, majd az épületből számítógépeket, élelmiszert továbbá a melléképületből kerékpárt lopott el.

Betörtek a SZETA Béke utcai épületébe Egerben, a gyerekek tanulólaptopjai mellett elvitték az ételüket is

Szomorúan és mély csalódással adjuk hírül, hogy a Béke utcai Közösségi Házunkba november 11-én éjjel betörtek. Oda, ahol a naponta tartjuk a gyerekeknek a foglalkozásokat, a felnőtteknek segítünk ügyeik intézésében és naponta 70-75 ember veheti át napi meleg ebédjét - írják a Facebook-oldal ukon.

Az egri nyomozók rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőt és 2021. november 14-én hajnalban előállították a városi rendőrkapitányságra.

A férfi kihallgatásakor elismerte a terhére rótt bűncselekményt, továbbá azt is, hogy 2021. november 13-án, éjszaka visszament az épülethez, majd az ideiglenesen helyreállított ajtóüvegen újra bement és további számítógépeket lopott el.

 

A 20 éves L. Péter ellen – őrizetbe vétele mellett – két rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, továbbá a nyomozó hatóság előterjesztést tett a férfi letartóztatásának indítványozására.  

 

A rendőrök az eltulajdonított értékek nagy részét megtalálták és lefoglalták.

 

 

Címlapfotó: police.hu

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló