Skip to main content
2026. május 02., Szombat, Zsigmond névnap

2022. jún. 06. Hétfő, 10:45 | Kovács Dávid | Riasztó

Borsodi fiúk tűntek el a Balatonban, már a szülő sem számít rá, hogy élve előkerülnek

Ők a Balaton idei első áldozatai.

Megrendülten és összetörten nyilatkozott az RTL Híradónak a Balatonban elveszett fiúk egyikének édesapja. A többi hozzátartozóval együtt egész nap a partnál várta a keresés eredményét, de már ő sem számít arra, hogy a fiát életben találják.

Mint ismert, a vízirendészet és a vízimentők két fiatal holttestét keresték vasárnap, a fiúk Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el még szombat este. "Kilenc órakor tudtuk meg este, és jöttünk kocsival rögtön, 400 kilométert" – mondta az apa.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint szombaton 19 óra 38 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy 17 és egy 18 éves bódvalenkei fiú eltűnt a vízben. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait.

A rendőrség és a vízirendészet azonnal megkezdte a kutatást szonárral az eltűnt fiatalok után. Keresésük ezidáig nem vezetett eredményre. A fiúk elmerülése idején nem volt érvényben viharjelzés. Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása várhatóan közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik majd – idézte az MTI a szóvivőt.

Az apa szerint a fiúkat mindenki szerette, egyikük kőművesnek, a másik hegesztőnek tanult.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!