2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#fidesz #szavazás #parlament #veszélyhelyzet #rendeleti kormányzás

Döntött a kormánypárti többség: őszig marad a veszélyhelyzet

Barna Benedek 2021.05.18. 11:54

Hosszabbítottak, így a következő hónapokban is rendeletekkel kormányozhatnak.

127 igen, 58 nem szavazattal őszig meghosszabbította a Fidesz-KDNP parlamenti többség a veszélyhelyzetet – számolt be a Népszava hétfőn.

 

A lap emlékeztet: a parlament február 22-én fogadta el a törvényt arról, hogy 90 napra veszélyhelyzet lép hatályba, így a kormány ismét törvénnyel felérő rendeleteket alkothat a járványügyi-, és gazdasági védekezés tárgyában. A 90 nap május 23-án, vagyis vasárnap jár le, az új törvény azonban a parlament őszi ülésszakának kezdetétől számított 15. napig (várhatóan szeptember végéig) meghosszabbítja ezt. A kormány tehát őszig alkothat rendeleteket, hacsak nem határoz úgy, hogy saját hatáskörben időközben meg nem szüntetheti a veszélyhelyzetet.

 

A Népszava megjegyzi: a mostani döntés ellentmondásosnak tűnhet annak fényében, hogy a járványügyi helyzet hetek óta folyamatosan javul és közel járunk az ötmillió beoltotthoz. A lap kérdésére a Fidesz-frakció azt válaszolta:

a hosszabbítás indoka, hogy a járvány még nem ért véget. Az új vírusvariánsokra figyelemmel nyáron is szükség van a védekezésre, a gyors és hatékony intézkedésekre az emberek egészsége és a gazdaság védelme érdekében. A kormány a törvényben jelzettnél korábban is megszüntetheti a veszélyhelyzetet.

Az ellenzéki pártok nemmel szavaztak, nyilatkozataik szerint a kormány eddig arra használta fel a veszélyhelyzetet, hogy gazdaságilag ellehetetlenítse az önkormányzatokat, miközben a bajba jutott munkavállalóknak, kisvállalkozásoknak nem segített.

mti-szavazás-máthé-zoltán
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Módosult a civil törvény is, 136 igen, 30 nem és 29 tartózkodó szavazat mellett. A Népszava emlékeztet: a kormány és a Fidesz-KDNP ezzel az Európai Bíróság tavaly nyári ítéletének tett eleget, mellyel az uniós joggal ellentétesnek minősítette a korábbi jogszabályt, amelynek értelmében kötelezően fel kellett tüntetnie a civileknek, ha külföldről is kaptak támogatást.

 

Az új jogszabály a teljes korábbi törvényt hatályon kívül helyezi, ugyanakkor előírja az Állami Számvevőszék számára, hogy minden olyan civil szervezetnél, melynek éves mérlegfőösszege meghaladja a 20 millió forintot, évente vizsgálatot végezzen és jelentést tegyen közzé. Kivételt képeznek ez alól a nemzetiségi-, vallási-, valamint sportszervezetek.

 

A törvényjavaslat nyilvánosságra kerülése után áprilisban 19 civil szervezet fejezte ki tiltakozását, mondván, a törvényszövegben szereplő, "a közélet befolyásolására alkalmas civil szervezetek átláthatóságáról” kitétel már önmagában hangulatkeltő a civilekkel szemben, ráadásul a TAO támogatások révén jelentős közpénzzel is gazdálkodó sportegyesületek mentesítése az ÁSZ-vizsgálatok alól diszkriminatív. Ugyanakkor azt most senki nem jelezte, hogy akár magyar-, akár nemzetközi jogorvoslati lehetőséget keres a jogszabállyal szemben.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló