2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#népszavazás

Vassurányban a kormánypropaganda ellenére elsöprő többséggel szavaztak igennel a népszavazáson, ezért vizsgálatot indítanak

Székely Zoárd 2022.04.07. 19:07

Sok jelzés érkezett a helyiektől, adminisztrációs hiba is állhat a háttérben.

 

Joggal érdemelte ki Vassurány Magyarország legliberálisabb faluja címét, mivel a településen országos szinten egyedülálló eredményt ért el a gyermekvédelminek nevezett népszavazás vasárnap – közölte a nyugat.hu.

 

A hivatalos eredmények alapján ugyanis a feltett kérdések mindegyikére

tíz vassurányiból kilenc igennel válaszolt, miközben a népszavazást kezdeményező kormány a nem válaszok mellett kampányolt.

Ez azt jelenti, a helyiek többsége támogatja, hogy

 

– kiskorú gyerekeknek a köznevelési intézményekben szexuális irányultságokról beszéljenek szülői jóváhagyás nélkül,
– kiskorú gyerekeknek nemi átalakító műtéteket népszerűsítsenek,
– a kiskorúaknak szexuális médiatartalmakat mutassanak be, korlátozás nélkül
– a kiskorúaknak a nem megváltoztatásáról szóló médiatartalmakat mutassanak be.

 

Forrai Dániel polgármester a lap megkeresésére arról beszélt, az, hogy ki hogyan szavaz, mindenkinek a szuverén joga, amit ő tiszteletben tart. Szerinte a faluban szeretetben él ez a kis közösség, az egyetlen közös akarat és szavazat Vassurány fejlődése mellett szól, mindig ezt tartják szem előtt. Véleménye szerint a népszavazás eredménye ezt nem befolyásolja.

Vassurány polgármestereként és helyi lakosként határozottan elutasítom azt a magatartást, amit a helyi- és országos médiában megjelent médiaszolgáltatók által közzétett helyi népszavazási eredmények közlésére reagálva Vassurányt nem ismerő hozzászólók tanusítottak

– írta a polgármester csütörtökön a település közösségi oldalán.

Vassurányban tiszteletre méltó emberek élnek, akik mindenki másnak megadják a tiszteletet, és maguk is tiszteletet érdemelnek. A mélyen bántó, becsmérlő kijelentések súlyosan sértik az itt élők becsületét, valamint aláássák Otthonunk, Vassurány jó hírét

– fogalmazott Forrai Dániel, majd így folytatta:

Sokfélék vagyunk. Van aki jobboldali, van aki baloldali, van akit egyáltalán nem érdekel a politika. Engem, minket nem érdekel, hogy ki-mire szavaz. Engem az érdekel, hogy a véleményéért ne legyen senki jogtalanul megbélyegezve. Mi egy kis közösségként megtanultuk, hogy bár a véleményünk különbözhet, attól még szükségünk van egymásra jóban-rosszban.

 

A polgármester leszögezte, kiáll minden vassurányi polgárért, és minden olyan embertársáért is, aki gyűlőletet kap a vele nem egy véleményen lévőktől.

A népszavazás eredményével kapcsolatban sok jelzés érkezett helyiektől, akik vitatják annak pontosságát. Erre reagálva, megvizsgáljuk a jogszabályi lehetőségeinket, és minden szükséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy kiderítsük, történt-e az adminisztrációs folyamat során esetleges tévedés

– zárta gondolatait.

 

(Via ugytudjuk.hu)

 

 

Indexfotó: Soós Lajos / MTI

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló