Úgy néz ki, a jövőben elfelejthetjük a házi dióval töltött karácsonyi bejglit

Egyre jobban elterjed az országban a diótermést pusztító fúrólégy, amely ellen kiskertekben nemigen lehet védekezni.
Az idei évben mintegy 3500 tonna dió termett országosan, ami csupán fele az elmúlt évtized átlagának. A legnagyobb kárt idén a májusi fagyok okozták, emellett főként az ország nyugati részének kiskerti és szórványültetvényeit pusztította az évről évre egyre nagyobb területen terjedő nyugati dióburok-fúrólégy – írja az agroinform.hu.
Az oldal cikke szerint az Amerikából származó, az országban először 2011-ben, Kőszeg környékén megjelenő nyugati fúrólégy mára gyakorlatilag az egész Dunántúlon tömegesen elterjedt, és várhatóan néhány éven belül már a keleti határok mentén is tömeges előfordulására számíthatunk.
A kártevő csak gépi technikával, ismételt és jól időzített permetezéssel lehet hatékonyan védekezni, amit csupán a nagy ültetvények tudnak hatékonyan alkalmazni. Az intenzív növényvédelemmel nem rendelkező kisebb ültetvényeken a fúrólégy pusztításának mértéke akár a 100 százalékot is megközelítheti.
Fotó: agroinform.hu
Mivel az új kártevő ellen való védekezés költséges és komoly szaktudást igényel, a kiskerti diófák és a 10-20 fás dióligetek termésétől hosszabb távon biztosan elbúcsúzhatunk. Hozzá kell szoknunk, hogy a jövőben a karácsonyi bejglit már senki nem házi dióval fogja tölteni.
– nyilatkozta Bolyki Bence, az agroinform.hu ügyvezetője.
A fagykár és a kártevők elleni védekezés, valamint az élőmunka gyorsan növekvő költségei miatt egy kilogramm tisztított dióbél ára a tavalyi 3500 forintos átlagos szintről az adventi időszakra akár 4000 forint fölé is emelkedhet.
(Indexkép: mindmegette.hu)
Az egekben a zöldségek és gyümölcsök ára, mit tehet ilyenkor egy egri étterem?