2021. május 11., Ferenc

Mindenki ügye

Rémhírterjesztés miatt feljelenti a kormányt Szél Bernadett

2021.04.26. 13:10

A független képviselő szerint úgy közöltek adatokat a vakcinákról hétvégén, hogy azzal elbizonytalaníthatják az embereket.

A Facebookon jelentette be Szél Bernadett, hogy feljelenti a kormányt rémhírterjesztés miatt – számolt be a HVG.

 

A független képviselő bejegyzésében azt írja, hogy a kormány a propagandához igazította az oltások hatékonyságra vonatkozó adatokat, ez pedig alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa.

 

Ahogy azt portálunk is megírta, a kormány vasárnap publikált egy táblázatot, amelyben arról közöltek adatokat, hogy az egyes vakcinákkal beoltottak közül hányan kapták meg a fertőzést és haltak meg. A táblázatból többek között az olvasható ki, hogy százezer Pfizerrel oltottból 32-en hunytak el, míg a kínai Sinopharm esetében ugyanez a szám 16-ra jön ki.

 

A manipulatív adatközlés kapcsán megszólalt Karikó Katalin kutatóbiológus, a Pfizerrel közös oltóanyagot kifejlesztő BioNTech alelnöke is, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a táblázat nem pontos, több információ is hiányzik belőle. Hangsúlyozta: a Pfizer típusú vakcina esetében négy hónap a vizsgált időszak, a kínainál kettő, ráadásul a Sinopharmmal a krónikus betegségben nem szenvedőket oltották. Karikó Katalin ezeket látva azt írta, a betegségek mellett a beoltottak és az elhunytak korát is fel kellett volna tüntetni, ezek nélkül a táblázat szerinte teljesen félrevezető.

szél-bernadett-mti-kovács-attila
Fotó: Kovács Attila / MTI

Szél Bernadett hétfői Facebook-posztjában arról ír, hogy az egyes vakcinatípusok hatékonyságát fontos lenne "tudományos igényességgel" bemutatni, a kormány azonban egy teljesen félrevezető táblázatból vonta le és tette közzé azt a következtetést, hogy "a Pfizer/BioNTech-vakcinával történő oltás után többen betegedtek meg, és kétszer annyian haltak meg, mint a Sinopharm-vakcina után." A független képviselő úgy véli, hogy a kormány által közölt táblázat teljesen alkalmatlan a vakcinák közti összehasonlításra.

Rémhírterjesztést valósít meg az, aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa

– írja a képviselő.

 

Szél szerint a félrevezető adatokkal alátámasztott kormányzati állítások alkalmasak arra, hogy elbizonytalanítsák az embereket és aláássák a nyugati vakcinákkal szembeni bizalmat, haladéktalanul feljelentést tesz a kormány ellen rémhírterjesztés miatt.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló