Súlyos baleset a honvédségi gyakorlótéren: egy kormánytisztviselő mindkét kezét elvesztette egy gránátrobbanásban

Egy kormánytisztviselő súlyos sérüléseket szenvedett, miután egy kézigránát felrobbant a kezében a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – jelentette be Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Honvédelmi Minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón.
Az MTI beszámolója szerint a fiatal nő egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból veszítette el, emellett többszörös repesz-, lágyrész- és arcsérüléseket szenvedett. A sérültet súlyos, életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel szállították az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
A balesetben a kiképzést vezető katona is megsérült: többszörös lágyrész-sérüléseket és csonttöréseket szenvedett. Őt stabil állapotban a veszprémi kórházba szállították.
A kiképzést kormánytisztviselők számára szervezte a Magyar Honvédség, és minden résztvevő önkéntesen, saját felelősségére vett részt rajta. A tragikus esemény miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a kiképzést, valamint minden, kézigránáttal kapcsolatos tevékenységet leállítottak, amíg nem tisztázódik a robbanás oka. A balesetet pillanatnyi elbizonytalanodás vagy akár a gránát műszaki hibája is okozhatta.
Somogyi Zoltán hangsúlyozta, hogy a kiképzés során magasan képzett egészségügyi katonák biztosították az orvosi felügyeletet, akik azonnal megkezdték a sérültek ellátását. A mentőhelikopteren szolgálatot teljesítő katonaorvos missziós tapasztalattal is rendelkezett.
A Honvédkórház közlése szerint a súlyosan sérült köztisztviselő állapota stabil, jelenleg az intenzív osztályon kezelik, ahogy a kiképző katona állapota is stabil.
A baleset körülményeinek kivizsgálása azonnal megkezdődött, amelyben a rendőrség, a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség és a Honvédelmi Minisztérium balesetvizsgálói is részt vesznek. A vizsgálat kiterjed a használt gránátok szériájának ellenőrzésére is.
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együttérzését fejezte ki az érintettek és családtagjaik felé, és minden szükséges támogatást biztosít számukra. Somogyi Zoltán ígéretet tett arra, hogy a vizsgálat eredményeiről tájékoztatják a közvéleményt, ugyanakkor arra kérte a nyilvánosságot és a politikai vezetőket, hogy az érintettek tiszteletben tartása érdekében kerüljék a baleset körülményeinek további nyilvános elemzését.
indexkép: Bodnár Boglárka, MTI
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!