Orbán Viktor is országjárásba kezdett, de csak a Fidesz megyei vezetőivel találkozik
Magyar Péter után Orbán Viktor is országjárásra indult. A volt miniszterelnök a Fidesz megyei választmányainak tagjaival egyeztet a politikai helyzetről, a párt jövőjéről és a közösség összetartásáról. Két megyében már járt, további tizenhétben tervez találkozót.
Az országjárás hírét Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója erősítette meg a Magyar Nemzetnek. Tájékoztatása szerint Orbán jellemzően megyei választmányi üléseken vesz részt, ahol a tagok közvetlenül kérdezhetik a pártelnököt. A beszélgetések a szervezeti működés technikai kérdésein túl Magyarország és a Fidesz jövőjével is foglalkoznak.
A látogatássorozatnak nincs előre meghatározott végdátuma: az időpontokat a választmányi ülésekhez és Orbán programjához igazítják. A minden megyére kiterjedő terv alapján Heves megye is sorra kerül, konkrét helyi időpont azonban a tájékoztatásban nem szerepel.
Az eddigi találkozókon Lázár János is jelen volt, Havasi szerint ugyanakkor nem közös országjárásról van szó. A kommunikációs igazgató azt is közölte, hogy az egyeztetések nem kapcsolódnak Lázár nyári felméréséhez, amely a Fidesz szervezeti, infrastrukturális és személyi állapotát vizsgálta. Az erről készült jelentést szeptember elején tárgyalta a párt elnöksége.
indexkép: MTI, Fischer Zoltán
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!