Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Népszavazást kezdeményezek az uniós tagságunk megerősítéséről!
– írta Ujhelyi István vasárnap a közösségi oldalán.
Az MSZP EP-képviselője úgy fogalmaz, hogy erre azért van szükség, mert soha „ilyen komoly és valódi veszély nem fenyegette még Magyarország uniós tagságát, mint most, amikor világos és egyértelmű lett, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormány képtelen teljeskörű kompromisszumra jutni az Európai Bizottsággal és a hazánknak járó források egy részét bizonyosan elveszítjük.”
Ujhelyi szerint a kormánypárt az uniós kilépést készíti elő, ezért szükséges a megerősítő referendum.
A következő napokban hivatalosan is be fogom nyújtani az illetékes választási bizottságnak azt a jogászokkal egyeztetett kérdést, miszerint „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?” A hatályos szabályoknak és a célnak egyaránt megfelelő kérdés
– hangsúlyozta Ujhelyi.
Jövőre lesz kereken húsz éve, hogy Magyarország polgárai szavaztak az EU-hoz való csatlakozásról. Akkor 83 százalékos arányban, több mint hárommillió ember szavazatával döntöttünk az európai közösséghez való tartozásról. Minden felmérés azt mutatja, hogy a magyar emberek többsége – annak ellenére is, hogy a Fidesz támogatói közül ma már minden ötödik (!) kilépnie az EU-ból – még mindig és egyre jobban bízik az Unióban, sokkal jobban, mint saját kormányukban.
„Orbán Viktor és a Fidesz a szabadságharcos pávatánc végét járja, az elmúlt években tényleg elmentek a falig, de ott nem kézfogás várta őket (ahogy Orbán remélte Tusványoson), hanem egy kemény betonfal"
– fogalmazott a politikus.