Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Visszautasította az Alkotmánybíróság a munkavállalók kötelező védőoltását elrendelhetővé tevő jogszabályi rendelkezés elleni alkotmányjogi panaszokat – tette közzé honlapján a döntését pénteken közleményben ismertető testület melyet a Népszava szúrt ki. A kormányrendelet alkotmányellenességre hivatkozva való megsemmisítésének céljával majdnem húsz ember fordult az Alkotmánybírósághoz, ahol egyesítették a panaszokat.
A kifogásolt jogszabályi rendelkezés nem közvetlenül hatályosul, hanem a munkáltatónak a munkaügyi bíróságon megtámadható intézkedése révén
– áll az indoklásban.
A kormányrendelet alapján a munkáltató tehát továbbra is elrendelheti a dolgozói kötelező koronavírus elleni védőoltását, ha pedig ez nem történik meg, fizetés nélküli szabadságra küldheti őket, egy évvel ezután pedig megszüntetheti a munkálatói jogviszonyt is.
A panszt tevők indoklása szerint a rendelet sérti az önrendelkezéshez való jogot, az védőoltás felvételének elmulasztásához fűzött joghátrány pedig olyan súlyos anyagi és erkölcsi következményekkel jár, amik nincsenek arányban a pandémia visszaszorításának céljával.
Forrás: Fekő Ádám/Azonnali.hu