2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#országgyűlés #völner pál

Mindössze nyolc percig tartott a bizottsági ülés, ahol arról döntöttek, kapjon-e Völner Pál 3,9 millió forintot


Tóth Bertalan és Varga László MSZP-s politikusok még tavaly decemberben nyújtottak be egy határozatot, miszerint a korrupcióbotrányba keveredett politikusok végkielégítését függesszék fel. Az Igazságügyi Bizottság döntött: nem szavaznak erről.

azonnalipp

Még tavaly december 9-én nyújtott be egy határozati javaslatot Tóth Bertalan és Varga László MSZP-s politikusok, aminek célja az lett volna, hogy felfüggesszék azon politikusoknak jaró búcsúpénzét, akik korrupciós, hivatali vagy költségvetést károsító bűncselekményt követhettek el.

 

Ezt úgy oldották volna meg, hogy

felfüggesztik ezen politikusoknak járó pénzbeli juttatásokat, amíg a bíróság jogerősen nem menti fel őket.

A Tóth Bertalan által benyújtott javaslat úgy érvel, hogy ugyan a politikai felsővezetőknek (miniszterelnök, miniszter, államtitkár) többhavi illetmény jár megbízásuk megszűnése esetén, azonban

a magyar törvények nem támogathatják a hazai adófizetők pénzéből azokat, akik kormánytagként, államtitkárként korrupciós, hivatali, vagy költségvetést károsító bűncselekményeket követtek el és megbízásuk ezzel összefüggésben szűnt meg.

A javaslatot az MSZP egyértelműen azért nyújtotta be, hogy a korrupciógyanúba keveredő Völner Pál ne kapjon háromhavi illetményével megegyező búcsúpénzt, azaz közel 3,9 millió forintot.

völner-pál-bruzák-noémimti
Völner Pál (Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

A még tavaly decemberben benyújtott javaslatban arra szólította fel a kormányt, hogy még 2021. december 31-ig dolgozza ki az ezekhez szükséges törvények módosítását, azonban a javaslatot mindössze február 21-én tárgyalta az igazságügyi bizottság.

 

A bizottság február 21-én meg is vitatta a javaslat napirendre vételét, azonban mivel elutasították, hogy tárgysorozatba vegyék, így arról a parlament egyáltalán nem szavazhat. 

Mivel a Tóth-Varga-féle javaslaton kívül csak egy napirendi pont volt egyebek címmel, így az ülés mindössze nyolc percig tartott.

Varga László, a javaslat előterjesztőjeként a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy nem lepte meg az eredmény, azonban az már szokatlan volt, hogy még csak meg sem indokolták.

 

Mint korábban azzal az Azonnali több cikkben is foglalkozott, Völner Pál ellen még december 7-én kérte a Polt Péter vezette ügyészség, hogy függesszék fel a mentelmi jogát, amiért „bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetetett hivatali vesztegetés elfogadásával” vádolták meg az országgyűlési képviselőség mellett az Igazságügy Minisztérium parlamenti államtitkári és miniszterhelyettesi pozícióját is betöltő Völnert.

 

Völner még december 9-én lemondott a minisztériumban betöltött tisztségeiről, a parlament pedig később a mentelmi jogát is felfüggesztette, azonban még továbbra is parlamenti képviselő, ugyanakkor április után már biztosan nem lesz az Országgyűlés tagja, mivel a Fidesz-KDNP sem egyéniben, sem listán nem indítja a korrupcióbotrányba keveredett politikust.

 

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló