2022. szeptember 29., Mihály

Mindenki ügye

#korrupció #völner pál #schadl györgy

150 millióért akarta elsimítani egy iskola problémáit Schadl György és Völner Pál

Székely Zoárd 2022.02.02. 07:29

90 milliós büntetést kapott az iskola, amely a mai napig működik.

Völner Pál volt államtitkár és Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatott vezetője tavaly egy oktatási intézmény útjait is egyengette annak érdekében, hogy az iskolának ne kelljen kifizetnie a rá kirótt 90 millió forintos büntetést, és hogy rendben legyenek az engedélyei is – számolt be róla az rtl.hu.

Az ügyet Schadl egyik barátja, R. karolta fel, aki a segítségért legalább 150 millió forintot várt az iskolától a lap szerint, a pénzt pedig elosztották volna egymás között.

A megalapozott gyanú szerint egyelőre csak 50 millió forint átvétele bizonyítható, de a megismert nyomozati dokumentumok szerint Völner Pál az ügyben több alkalommal egyeztetett az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériummal is.

 

Az egész országban képzéseket nyújtó intézménytől az állam elszámolási hibák miatt követelt vissza 90 millió forintot és és járulékait, és az is felmerült, hogy visszavonják az iskola engedélyeit. Schadl György barátja, R. volt az, aki a probléma megoldására vállalkozott, a kenőpénz elosztásáról pedig a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint így nyilatkozott:

Megy egy kis gyorssegély föntre is.

A lap szerint nem derült ki egyértelműen, hogy végül pontosan mennyi pénz cserélt gazdát, de a papírok szerint a tervezettnél jóval kevesebbet, 50 millió forintot vett át Schadl György barátja.

 

Az „ügyintézés”, mint írják, nem volt zökkenőmentes, előfordult például, hogy az engedélykérelmeket visszadobták, sőt a nyomozati iratok szerint az egyik telefonbeszélgetés során az is felmerült, hogy a már kiadott bizonyítványok sem lesznek érvényesek. 

Az ügy végeredménye nem ismert, az ugyanakkor biztos, hogy az érintett iskola a mai napig érvényes működési engedéllyel rendelkezik. 

Az rtl.hu megkeresésére az ügyben érintett oktatási intézmény közölte, hogy

a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetőjének lehallgatása során készült felvételeken nagyon sok információ elhangzik, azonban azok hazugság- és valóságtartalmának vizsgálata a jelenleg is folyamatban lévő nyomozás feladata.

A szervezet képviselője ugyanakkor hozzátette: az engedélyeik beszerzése érdekében jogtalan előnyt senkinek nem ígértek és ilyet nem is fizettek. Az Emmi és az ITM a lap kérdéseire a cikk megjelenéséig nem válaszolt.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló