2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

Meghaladhatják a 100 millió forintot a horvát földrengések nyomán keletkezett magyarországi károk

MTI 2019.11.30. 00:00

Több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, jellemzően a vakolat leválásáról, falak és az ablak megrepedéséről, üveg betöréséről.

 

A keddi horvátországi földrengések Magyarországon is károkat okoztak, a biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett, a károk előreláthatólag meghaladják a százmillió forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.

 

A közlemény szerint Magyarországon a horvátországi rengések közül a keddi, 6,5-ös erősségű földmozgás okozott anyagi károkat, a biztosítókhoz a bejelentések főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, valamint kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is érkeztek. A lakosság jellemzően arról számolt be, hogy levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg.

 

Több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket személyesen, telefonon vagy akár e-mailen is. (A szerződések is rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre, ez jellemzően 3-5 nap.)

 

Fotó: pixabay.com

 

Az idén a veszélyhelyzet felgyorsította az informatikai fejlesztéseket, a digitalizációt a kárbejelentések területén, már a kárrendezéssel összefüggésben is van online megoldás, ezért több társaság a távoli kárfelvétel választását javasolja az ügyfeleinek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében. Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Ugyanakkor jelezték, hogy a személyes kárszemléig, amennyiben az mégis szükséges, csak a legfontosabb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket.

 

Kiemelték, mindenki, aki rendelkezik lakásbiztosítással, számíthat az okozott károk megtérítésére, mivel valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek.

 

A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással, a Mabisz a honlapján nyújt tájékoztatást a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról és a szerződések megkötéséhez is hasznos tanácsokkal szolgál – olvasható a szövetség közleményében.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló