Még a Fidesz-szavazók többsége is azt mondja, hogy Magyarországon az EU-s pénzek nagy részét lopják

Meglepő közvélemény-kutatás született annak fényében, hogy a kormánypártok folyamatosan Brüsszel ellen uszítanak.
A Policy Solutions reprezentatív közvélemény-kutatásában felmérte, hogy milyen az Európai Unió támogatottsága Magyarországon, mit jelent az EU a magyarok számára, és milyen jellemzőket kötnek hozzá. A kutatást a hvg.hu ismertette.
A felmérésnél a válaszadókat arról kérdezték, hogy mi az első három dolog, ami az Európai Unióval kapcsolatban az eszükbe jut. A legtöbben a Magyarország gazdaságára gyakorolt pozitív hatásokat említették. A második leggyakrabban a migrációt vetették fel, a harmadik leggyakrabban pedig azt, hogy az EU egyfajta közösséget vagy szövetséget jelent.
Az EU általános megítélése szerint a magyarok csaknem kétharmada (65 százalék) pozitív véleménnyel van a közösségről, és mindössze minden negyedik megkérdezett (25 százalék) értékeli negatívan azt.
A pártszimpátia nagy hatással van az EU megítélésére, amely a kormánypárti szavazók körében a legrosszabb, de még a fideszesek fele (52 százalék) is jó véleménnyel van az európai integrációról.
A felmérés szerint a magyarok jelentős többsége erősen kételkedik az országba érkező EU-s források szabályos felhasználásában. Pártszimpátiától függetlenül társadalom 72 százaléka szerint az EU-s fejlesztési pénzek jelentős részét ellopják, és mindössze minden ötödik válaszadó bízik a tisztességes felhasználásban.
A kormánypárti szavazók tartják a legkevésbé problémásnak a pályázatok lebonyolítását, de még így is egyértelmű többségben, 59 százaléknyian vannak köztük azok (22 százalék teljesen egyetért, 37 százalék inkább egyetért), akik szerint az EU-s pénzeket ellopják.
Az ellenzéki pártok szimpatizánsai körében szinte teljes konszenzus ebben a pontban, az MSZP, a DK és a Jobbik szavazói majdnem 90 százaléka egyetért az állítással.
(Fotók: MTI)