2024. április 18., Andrea Lima

Mindenki ügye

#fidesz #demokratikus koalíció #előválasztás #márki-zay péter

Márki-Zay: lejárató dokumentumokat küldött rólam a Fidesz a DK-nak

Székely Zoárd 2021.10.25. 14:23

Így próbálta megzavarni az előválasztás eredményét a kormány.

 

Lejárató anyagokat küldött Márki-Zay Péterről a Fidesz a Demokratikus Koalíciónak Dobrev Klára kampányához – erről tartott sajtótájékoztatót hétfőn Hódmezővásárhely polgármestere. 

Két dolog is látszik ebből. Az egyik, hogy a Fidesz ezzel is igyekezett beavatkozni az ellenzéki előválasztásba, és az is, hogy milyen módszerekkel figyel meg embereket

– értékelte a kormány lépését Márki-Zay Péter, majd kiemelte, hogy korábban az ő hivatali számítógépén is találtak kémszoftvert, és felhívta a figyelmet a Pegasus-botrányra és a Kubatov-listákra is.

Az ellenzék közös miniszerelnök-jelöltje átadta az említett dokumentumokat a sajtó képviselőinek.

Emlékezzenek tehát mindazokra a pártállami, a kommunizmus legsötétebb idejét idéző megfigyelésekre és profilozásokra, amiket az ellenzékkel szemben a Fidesz rendszeresen megenged magának

– hangsúlyozta a polgármester.

 

Elmondta azt is, hogy a dokumentumokat kitakarás nélkül bocsátják a nyilvánosság rendelkezésére, úgy, ahogy Márki-Zay Péter azt megkapta. Mint mondta, teljes transzparenciával rendelkezik, Samsung telefonját bármikor lehallgathatják, mert nincs titkolnivalója.

 

Semmilyen elektronikus lábnyomom nincs. Ha úgy tetszik, nem bizalmas, vagy ha bizalmas is a levelezésem, semmi olyan nincs benne, amit szégyellni kéne. A telefonomat nyugodtan lehallgathatják, a számítógépemet is bárkinek megmutatom

– mondta Márki-Zay.

 

Szerinte egyébként sok emberről lehet hasonló dossziéja a Fidesznek, mert úgy véli, Magyarországon sokkal szélesebb a megfigyelés, mint gondolnánk.

Besúgóhálózat működik az országban, ez egy kézzelfogható nyoma ennek

– tette hozzá.

 

Az ellenzék közös miniszerelnök-jelöltje kiemelte,

hogy a dosszié tartalmát a DK nem használta, az előválasztás után átadták neki a „bizalomépítés jeleként”.

A Telex közben kiderítette, hogy egy vidéki város fideszes önkormányzati képviselője adta a dossziét egy DK-s képviselőnek.

 

Márki-Zay Péter azt is bejelentette, hogy az elhalasztotta erdélyi útját a romániai járványhelyzet miatt, de hangsúlyozta, hogy nagyon fontosak számára a határon túli kapcsolatok, így amint lehetősége adódig, ellátogat a tervezett úti céljaira.

 

(Via ugytudjuk.hu)

 

Indexfotó: Balogh Zoltán / MTI

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló