Már a Nézőpont is Tisza-előnyt mért, de nem hittek a saját adataiknak
Elnézést kért a választás előtti mérések miatt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. Elismerte: volt olyan kutatásuk, amely már a Tisza vezetését mutatta, az utolsó napokban azonban saját eredményeiket is kétkedve fogadták.
„Elnézést kérek mindazoktól, akik úgy érzik, félrevezettük őket. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a helyzet még ennél is rosszabb: az utolsó napokban nem hittünk a saját adatainknak sem” – mondta Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett. A Nézőpont vezetője most beszélt először részletesen arról, miért tévedtek ekkorát a választás előtti kutatásaikban.
Mráz elismerte, hogy az intézetnek is volt olyan mérése, amelyben már a Tisza állt az élen. Amikor azonban az adatok a pártok támogatottságának átbillenését jelezték, kételkedtek abban, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora változás történhet. Beszámolója alapján tehát saját kutatásaikban is megjelent a fordulat, de annak eredményét nem tartották hihetőnek.
A legsúlyosabb szakmai hibának ugyanakkor a várható részvétel téves becslését nevezte. A fiatal tiszás szavazók aktivitását alulbecsülték, míg a rejtőzködő, alacsonyabb végzettségű fideszes választókét túlértékelték. Mráz a hibák elismerése mellett arra is hivatkozott, hogy a választói részvétel előrejelzése világszerte nehézséget jelent a közvélemény-kutatóknak.
indexkép: MTI, Bodnár Boglárka
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!