2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#evangélikus egyház #nyilvános istentisztelet

Az evangélikus templomokban is tarthatnak nyilvános istentiszteleteket májustól

EÜ/MTI 2021.04.15. 19:04

A bezárás előtti szigorú feltételekkel nyithatnak a templomok.

A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa azt javasolja az evangélikus gyülekezeteknek, hogy május elején nyissák ki a templomokat, amelyekben március 8. óta nem tartanak nyilvános istentiszteleteket.

 

A püspökök tanácsa az MTI-hez is eljuttatott csütörtöki közleményében továbbra is fokozott óvatosságot és türelmet kér az egyház tagjaitól, és azt javasolja, hogy április végéig online módon tartsák istentiszteleteiket. A templomok megnyitását a húsvét ünnepe utáni negyedik vasárnaptól, vagyis május elejétől tartják reálisnak,

de akkor is a bezárás előtti szigorú feltételek betartása mellett

- írták.

Ezek a feltételek a templom- és kézfertőtlenítés, minimum másfél méteres távolság megtartása, a kötelező maszkviselés, rövid istentiszteletek tartása kevés énekkel, egyelőre úrvacsora nélkül, lehetőség szerint regisztrációval - sorolták.

A püspökök azt is kérik, hogy a gyülekezetek a templomok nyitása után is közvetítsék az istentiszteleteket.

 

A katolikus templomok országosan nyitva tarthattak, de az egyes megyés püspökök ettől eltérő rendelkezéseket is hozhattak, így az Egri Főegyházmegye területén például március eleje óta nincsenek nyilvános istentiszteletek. Nemrég jelentették be, hogy április 17-én, szombattól ismét látogathatóak lesznek. A református templomok május 2-án nyitnak.

 

Közben április elején az egyházak kérték a lelkészek soron kívüli beoltását, arra hivatkozva, hogy ugyanannyira indokolt az ő védettségük biztosítása, mint a tanároké. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonban nemet mondott.

 

(Indexkép forrása: mindenamieger.blogspot.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló