2024. október 5., Aurél

Mindenki ügye

#bronzérem #téli olimpia #peking #gyorskorcsolya

Liu Shaolin Sándort az első helyről zárták ki, Liu Shaoang bronzérmes lett 1000 méteren


Ez az első téli olimpia, amelyen a magyarok több érmet nyertek.

 

Liu Shaoang bronzérmes lett a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában a pekingi olimpián, ugyanakkor testvérét, Liu Shaolin Sándort kettős szabálytalanság miatt kizárták és a teljes mezőny végére sorolták.

 

A fiatalabb Liu fivér harmadik helye azt jelenti, hogy ebben a sportágban ez az első magyar egyéni dobogós helyezés, illetve az első téli olimpia, amelyen a magyarok több érmet nyertek. Két napja a vegyesváltó lett harmadik.

D__AS20220207031
Liu Shaoang (Fotó: Kovács Tamás / MTI)

A döntőben két magyar – akiknek édesapjuk kínai – és három kínai korcsolyázó csapott össze. A közel 1000 fős nézősereg utóbbiakat támogatta, és már javában tartott a körözés, sőt, a világkupában ezen a távon vk-hatodik Liu Shaoang az élen is állt, amikor a nagy hangzavarban alig lehetett hallani, hogy leállították a versenyt, mert egy törött korcsolyapenge veszélyessé tette a pályát, amelyet javítani is kellett.

 

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták "bezárni" a két magyart. Volt lökdösödés is, ebben Liu Shaoang leszakadt - akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing -, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett "kölcsönös felelősségnek" tűnt.

D__AS20220207023
Liu Shaolin Sándor  (Fotó: Kovács Tamás / MTI)

A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló