Skip to main content
2025. március 16., Vasárnap, Henrietta névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | ÚGYTUDJUK | Mindenki ügye

Kocsmában arcpajzs viselését, a strandolóknak 20 négyzetméter helyet ajánl a Turisztikai Ügynökség

Elég furcsa nyár lenne, ha a tanácsokat mindannyian betartanánk.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közzétette a turizmusban érdekelt, jelentős vendégforgalmú szálláshelyek, vendéglátóipari egységek, attrakciók és szolgáltatók számára, a járványhelyzetben való működéshez készített kézikönyveit – szúrta ki a HVG.

A kézikönyvek csak ajánlásokat tartalmaznak, nem kötelező szabályokat. A lap azt is megjegyzi, hogy az MTÜ nem jogalkotó, és nem hatóság. Ugyanakkor a turizmusért felelős központi, állami cégről van szó, az ajánlásokat pedig jórészt nemzetközi példák alapján alakították ki, vagyis minden esély megvan rá, hogy a kormány legalábbis részben kötelezővé fogja tenni őket.

A kézikönyvek itt tölthetőek le.

A lap ezekből szemezett, és olyan tanácsokat emelnek ki, mint a plexi arcvédő pajzs viselése a személyzet számára. Kérésre egyébként a vendégnek is maszkot kell biztosítani.

Security Check Required

Ajánlott továbbá a liftek befogadóképességének korlátozása is. Itt azt írják, a felvonókban lévő emberek között legalább 1-1,5 méter távolság legyen.

Az éttermekben és a vendéglátó egységekben a felszolgálásban részt vevők minimalizálják a kontaktust a vendégekkel, kesztyű, maszk használata pedig legyen kötelező – kéri az MTÜ.

Lehetőség szerint szükség van a vendégek szervezett ültetésére is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a szomszédos asztaltársaságban ülő vendégektől az orrtávolság legalább másfél méter legyen. Egy asztaltársaságnál egyébként lehetőleg legfeljebb 4 felnőtt és gyermekek üljön le.

A cukor-, a fűszertartók, a tipikus közös használatú eszközök mellett kérhessen a vendég a repülőgépeken is szokásos, ún. "kis zacskós", egyenként csomagolt, sterilizált fűszereket, édesítőket, vagy a vendég távozása után fertőtleníteni kell az asztali verziót. Egy ajánlás szerint felszolgálásra kerülő összes ételt a konyhától egészen a vendég részére az asztalon való elhelyezésig tányértakaró védje.

Nyitnak a strandok

Az eredeti kézikönyv kiemeli, hogy csak olyan kültéri és beltéri medencék legyenek üzemeltethetőek, amelyekben személyes felügyelettel biztosítható a vendégek közötti legalább 1,5 méteres távolság. A szabadtéri pihenőterület 1 főre vonatkozó 8 négyzetméteres egységét javasolt 20 négyzetméter/főre emelni.

(Via ugytudjuk.hu)

Friss infók: nem nyit ki a Bitskey Uszoda, de az egri strand kinti medencéit hamarosan használhatjuk

(Indexkép: Balázs Attila / MTI)