Kezdjen gyanakodni, ha ilyen értesítést kapott a „NAV”-tól a két ünnep között
A karácsony és az újév közötti időszakban ismét megszaporodtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélő csalások. A NAV tájékoztatása szerint az év utolsó előtti reggelén több bejelentés is érkezett arról, hogy ismeretlenek a hivatal nevében küldenek e-maileket, amelyekben 2024. évi személyi jövedelemadó-bevallásra hivatkozva 140 ezer forintos adó-visszatérítést ígérnek a címzetteknek.
A hivatal közlése szerint a kibercsalók gyakran a NAV arculatát idéző színekkel, logókkal és megfogalmazással próbálják hitelessé tenni üzeneteiket. Nemcsak visszatérítéssel kecsegtetnek: előfordul, hogy állítólagos adótartozás azonnali befizetésére szólítják fel az áldozatokat, jellemzően gyanús linkek megadásával. Tavasszal például többen jelezték, hogy SMS-ben értesítették őket 10–20 ezer forintos „adóhátralékról”, amelyet egy kattintással lehetett volna rendezni.
A NAV hangsúlyozza: ilyen értesítéseket soha nem küldenek. Sem adótartozás aktuális egyenlegéről, sem annak rendezéséről, sem pedig adó-visszatérítésről nem érkezik hivatalos tájékoztatás e-mailben vagy SMS-ben.
A hivatalos kommunikáció rendje ettől gyökeresen eltér:
-
akik rendelkeznek DÁP-os vagy Ügyfélkapu+ regisztrációval, azok a tárhelyükre kapják meg az értesítéseket;
-
akik nem regisztráltak, azokkal a NAV postai úton, hivatalos levélben tartja a kapcsolatot.
A NAV felhívja a figyelmet arra is, hogy a nevével visszaélő leggyakoribb csaló SMS-ek és e-mailek példái elérhetők a hivatal honlapján. Aki ilyen vagy ezekhez hasonló üzenetet kap, semmiképp ne kattintson a bennük szereplő linkekre, és ne adjon meg személyes vagy banki adatokat.
indexkép: Getty Images
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!