2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#vasút #oroszország #befektetés

Kétmilliárdos meglepetést is kapott Putyintól Orbán Viktor

Kósa András/Azonnali.hu 2022.02.02. 12:29

Az orosz elnök a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hajlandóak beszállni a Budapestet elkerülő vasútvonal, az úgynevezett V0-ás építésébe.

azonnalipp

Ami a Budapestet megkerülő vasútvonal kérdését illeti Orbán Viktor egyelőre még nem tudja, de én amikor jöttem ide a sajtótájékoztatóra, információt kaptam az orosz állami vasút vezetőitől, hogy kétmilliárd dollárt tudunk egy ilyen projektbe befektetni

– mondta kedden Moszkvában Vlagyimir Putyin Orbán Viktorral tartott sajtótájékoztatóján, meglepve a magyar miniszterelnököt is.

 

A bejelentés érthetetlen módon kimaradt az eseményről szóló tudósításokból, és a szinkrontolmács is hibázott, amikor a milliárd helyett milliót mondott. A bejelentést egyébként a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szúrta ki. Amiről szó van, az egy Budapestet elkerülő vasútvonal, az úgynevezett V0-ás, ez délről kerülné meg a fővárost és az észak-nyugati–délkeleti irányú tehervasúti forgalmat vezetné el, így ezeknek a szerelvényeknek nem kellene keresztülhaladniuk a fővároson.

 

A kormány egyébként már korábban meglebegtette, hogy az oroszok beszállnának a beruházásba. Múlt héten az Innovációs–, és Technológiai Minisztérium adott ki közleményt a témában. Eszerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter videokonferencián tekintette át a közös ügyeket az orosz közlekedési tárca vezetőjével, Vitalij Szaveljevvel.

vonat-fb-máv
Fotó: MÁV / Facebook

A felek üdvözölték a magyar-orosz-osztrák vasúti árufuvarozási vegyesvállalat tavalyi létrehozását. A résztvevő országok logisztikai potenciáljának hatékony kihasználását szolgáló kezdeményezés a Kínából Oroszországon és Magyarországon keresztül Dél-Európába és a balkáni országokba tartó konténeres szállítást hivatott elősegíteni, növelni.

Magyarország a vasútprogram kiemelt célját beteljesítve akkor válhat Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává, ha a lehető legnagyobb mértékben részesül az Európa és Ázsia közötti áruforgalomból. A Budapest-Belgrád vasútvonal már kivitelezés alatt álló kapacitásbővítő korszerűsítése a görög kikötőkbe befutó áruk számára kínál minden másiknál gyorsabb útvonalat a kontinens belseje felé. A Távol-Keletről szárazföldön érkező vasúti szállítmányok a V0-nak köszönhetően a főváros időigényes átszelése nélkül roboghatnak át hazánkon. A Budapestet délről kerülő beruházás környezetvédelmi engedélye jövő tavaszra rendelkezésre állhat, 2023 nyaráig a megvalósíthatósági tanulmány is elkészülhet

– részletezte a közlemény szerint Palkovics László.

 

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló