Eger karácsonyfája ismét kerestetik
2021-ben és 2020-ban a koronavírus-járvány miatt csak írásban vizsgáztak a végzős középiskolások, idén azonban - omikron ide vagy oda - visszaállhat a korábbi vizsgarend, írja az Eduline. A cikk szerint eözben egy végzős osztály petíciót indított a szóbelik eltörléséért, eddig 12 ezren csatlakoztak hozzájuk.
Jelenleg nincsenek érvényben rendkívüli szabályok az érettségi vizsgákra
- ezt a választ küldte az Eduline kérdésére az Oktatási Hivatal (OH), akik arra voltak kíváncsiak, hogy a koronavírus-járvány miatt idén is elmaradnak-e a tavaszi szóbeli érettségi vizsgák, vagy két év után ismét érettségizhetnek majd szóban a végzős középiskolások.
A válasz elég szűkszavú, de az azért kiderül: az oktatási kormányzat egyelőre azzal számol, hogy kétéves kihagyás után újra megtartják majd a szóbeli vizsgákat júniusban.
Erre utal az is, hogy az OH néhány napja közzétette a tavaszi érettségi járványügyi szabályait, és ebben a rövid dokumentumban külön kitérnek a szóbelikre: az írásbeliken marad a 1,5 méteres távolság és a tízfős létszámkorlát termenként, és a szóbelin is tartani kell majd a távolságot. A maszkviselést központilag nem teszik kötelezővé, erről az iskolák dönthetnek majd.