Skip to main content
2025. március 16., Vasárnap, Henrietta névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Mindenki ügye

Képzelje, a Fidesz szerint ha a főnök felajánlja, eldönthetjük, évente túlórázunk-e 400 órát!

Szó szerint hülyének néz minket a kormánypárt.

Vajon létezik-e cinikusabb dolog annál, hogy a Fidesz legújabb törvényjavaslata szerint évente 400 órát túlórázhatunk, de csak saját, szabad beleegyezésünkkel? Az Egri Ügyek is beszámolt arról a rabszolgatörvényként elhíresült, két fideszes képviselő által benyújtott jogszabálytervezetről, amely szerint a munkáltatóink akár évi 400 túlórára is kötelezhetnek majd minket a jelenlegi 250 óra helyett, ráadásul azokat csak három éven belül kellene elszámolni.

A tervet óriási közfelháborodás követte, a szakszervezetek szombaton tüntetést is tartanak ellene Budapesten. A Fidesz emiatt úgy gondolta, talán beletehetnének egy olyan passzust a törvénybe, ami elejét veszi a népharagnak. De ez olyan fideszesen, azaz cinikusan és hazug módon sikerült.

Az új törvényjavaslat szerint a munkáltató és az alkalmazott írásbeli megállapodása alapján, kollektív szerződés nélkül lehetne csak 400 órára növelni az évi túlórát.

Vagyis a Fidesz szerint (nyilván sokan vannak köztük, akik valaha dolgoztak 8 vagy 12 órás műszakban) ha a főnökünk lerak elénk egy papírt, amelynek aláírásával évente 400 órával többet dolgozhatunk változatlan fizetés mellett (és a plusszpénzt lehet, hogy csak három éven belül kapjuk meg), akkor szabadon eldönthetjük, hogy aláírjuk-e.

Mégis mi lesz akkor, ha nem írjuk alá? Nem rúgnak ki minket valamilyen mondvacsinált indokkal, nem raknak be minket csoportos létszámleépítésbe azokkal, akik szintén nem vállalták a túlórákat? Tényleg azt hiszik, hogy nem fogják megfélemlíteni a dolgozókat mindenféle eszközökkel, hogy ha jót akarnak, aláírják azt a papírt? A jelek szerint a Fidesz tényleg hülyének nézi a dolgozó embereket.