2022. szeptember 29., Mihály

Mindenki ügye

#ellenzéki összefogás #gyurcsány ferenc #dobrev klára #választás2022

Gyurcsány: Dobrev Klárával győztünk volna

Székely Zoárd 2022.04.09. 14:45

A DK elnöke szerint megalapozatlan vád, hogy a Jobbik többet vitt, mint hozott.

Az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el ez az oldal. A vereség megrendítő

– mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció szombati politikai tanácskozásán. A DK elnöke szerint az biztosan kijelenthető, hogy a következő hetekben, hónapokban zavaros időszak jön.

Jönni fog a bunkós bot, a kínos csend, a bűnbak keresés. Nem hiszem, hogy ezt meg lehet úszni

– jelentette ki Gyurcsány. Helyes igénynek nevezte, hogy elmondják, szerintük mi történt.

 

Majd arról beszélt, hogy „ha leég a kisvárosi zeneiskola, miközben oltunk, nem fontos, hogy a mi kislányunk volt a legjobb zongorista”. Ez a gondolatmenet oda futott ki, hogy nem fontos, hogy most a Demokratikus Koalíció lett a legnagyobb ellenzéki párt. Ezt lokális sikernek nevezte.

 

Azt gondolja, hogy valójában az ellenzéket az Orbán-rendszer ostrom alá vette, körbe kerítette.

Beszélt a választási törvényről, az anyagi és infrastruktúra-különbségről, és arról, hogy „a magyar nyilvánosság nem demokratikus. A hatalom érdekeit szolgálja a közmédia.”

 

Ebben az ostromgyűrűben vagyunk, ebből kellene kitörni – mondta. Amíg van esély győzni, addig csinálni kell. – Közöttünk hősök vannak – állította Gyurcsány Ferenc, majd megköszönte mindazoknak, akik részt vettek ebben a „csatában”.

Hozzátette: egy olyan csatában maradtunk alul, amiben nem sok esélyünk volt nyerni. A DK elnöke ezt követően arról beszélt, hogy

akik azt mondják ne vegyük fel a mandátumot, azok azt mondják, hogy mondjuk le a fegyvereink egy részéről. Lábhoz tett fegyverrel nem lehet küzdeni.

Szerinte úgy viselkedtek, mint Dobó népe, megküzdöttek. Dobó sikeresebb volt – tett hozzá.

 

Vérlázítónak tartja azokat a vádakat, hogy nem akart győzni az ellenzék. Karácsony Gergellyel példálózott, hogy „ment és csinálta.” „Mit kapott Jakab Péter? Milyen jelzőket aggattak rá? Ők nem akartak győzni?” – folytatta.

 

Gyurcsány szerint ha van fontos és megőrzendő eredménye ennek a négy évnek, akkor az, hogy a hat pártot „ilyen-olyan módon együtt kell tartani”. Aki azt állítja, hogy ha széjjel megyünk az jobb lett volna, az semmit nem ért a magyar választási rendszerből. Összegezve: együtt kell maradni – mondta Gyurcsány Ferenc.

 

Szerinte volt helye a Jobbiknak is az összefogásban, csak azért, mert valaki jobboldali, nem szabad kiszorítani.

Megalapozatlan vád, hogy a Jobbik többet vitt, mint hozott. Az előválasztás sokak szemében csodafegyverként értelmeződött. Ahogy és amire használtuk, annak sok tanulsága van. Az a sokaság viszont, amelyik részt vett az előválasztáson, elporladt az előválasztás után.

Ennek a választásnak szerinte három főszereplője van:

  • az aktivisták, akik Gyurcsány szerint elképesztőek voltak,
  • a pártok. „Az együttműködés elért egy szintet, de nem tudott továbbmenni. Már közös volt a ház, de még nem volt közös az álom. A választási egység nem azonos a politikai egységgel, a politikai egység nem azonos az érzelmi egységgel” – mondta.
  • A harmadik főszereplő a jelölt, mondta Gyurcsány Ferenc általánosságban. Rajta keresztül azonosítanak be bennünket.

A személyről nem fogok beszélni, a szerepről fogok. A helyzetről, amiben a mi jelöltünk volt. Márki-Zay Péter nevét nem ejtette ki egyszer sem Gyurcsány Ferenc, de így beszélt róla és az ellenzékről:

Abban a helyzetben és szerepeben, amiben az ellenzék volt az előválasztás éjszakáján, már elvesztette a győzelmi esélyének nagy részét. Nem kellett ismerni a későbbi kampányt. Olyan a földön nincsen, hogy egy baloldali közösség jobboldali jelöltet választ. Ez árulás. Képzeljük el, hogy a demokraták republikánust választanak. Egy mandátuma van, és nincs mögötte háttér? Mi ez? Mintha egy toronyházat fahusángra akarnának építeni.

Szerinte ha egy leendő miniszterelnök-jelölt azt az ambíciót tűzi ki, hogy leváltja az ellenzéket, amelynek az élén kormányozni kellene, akkor ezt öngyilkosságnak hívják.

 

Majd jött az önkritika: „és mi ezt tudtuk, és így választottuk meg.”

 

Elmondta, hogy jobboldali, keresztény. Elmondta, hogy olyan Fidesz kell, ami nem lop. Én most mentem a jelöltet. Elmondta nekünk, mi pedig őt választottuk. Egy valaki mondta, hogy ezzel a háttérrel ez a jelölt alkalmatlan. Dobrev Klára mondta ezt. Dobrev Klárával győztünk volna – mondta Gyurcsány Ferenc. Ennek ellenére azt kérte támogatóitól, hogy zárják le ezt a vitát – tette hozzá.

 

A gyurcsányozás szerinte újra terítéken van. Úgy fogalmazott: másfél évtizede sebzik, vágják.

Most azt mondják, nem először, hogy kövessek el én öngyilkosságot. Megfontolom. Megfontoltam. Nem. A gyurcsányozás a Fidesz narratívája. Valójában a Gyurcsány ebben a világban nem főnév és tulajdonnév. Egy jelző, egy magatartás, hogy az Istennek nem akar elmenni. Akarjatok Gyurcsányok lenni. Küzdeni, nem feladni. Je suis Gyurcsány

– tette hozzá. Szerinte „csapatot épít és pártot épít ez a fickó” és „soha nem lesz más kormány, mert Gyurcsány szellemként marad.” Majd így folytatta: a gyurcsányozás az ellenzék részéről intellektuális és erkölcsi kérdés. Ezt silányságnak nevezte, amihez így is fog hozzáállni majd. „Nem szeretem a silányságot és küzdök ellene, kitartóan” – jelentette ki. Mi előre megyünk, nem hátra – szúrt oda a Fidesznek a DK elnöke, majd a jövőről beszélt és arról, hogy nagy titkok nincsenek. Arra számít, hogy pár hónap múlva nyugodtabb lesz a „felszín”.

 

Szerinte Magyarországnak törvénytelen kormánya van.

Minden alkalommal mondjátok ki, hogy Orbán Viktor törvénytelen kormánya ezt és ezt tette

– kérte Gyurcsány.

 

Arra hívta fel a figyelmet, hogy „cselekvőképes politikus kell, de aki utálja a pártokat, az csináljon mást” – beszélt általánosságban a DK elnöke, de mindenki tudta, kiről van szó. Ő azt látja, hogy az ellenzék régóta Messiásra vár, „de Jézust a követői tették Jézussá.”

Országot vezetni felelősség, tapasztalat, tudás. A sziámi ikrek szétválasztását sem bízzák 27 éves tapasztalatlan orvosokra

– jelentette ki. Szerinte nem a változatosság, hanem a stabilitás, az egység, a mélység hiányzik. Eleven, színes, közösségi világot kell megépíteni – mondta beszéde vége felé a DK elnöke. A hat pártnak azt üzente, vigyázni kell egymásra.

Tesszük, merjük, tudjuk. A hazáért és a köztársaságért

– zárta beszédét Gyurcsány.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló