2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#koronavírus #járvány #vakcina #védőoltás #harmadik oltás #kötelező oltás

Gulyás Gergely: szóba jöhet a kötelező oltás bizonyos munkakörökben

Barna Benedek 2021.07.15. 12:02

Mindenkire kiterjedően azonban továbbra sem akarják kötelezővé tenni.

 

A szerdai kormányülésen a járványhelyzettel foglalkoztak – ez derült ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely szavaiból.

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolio beszámolója szerint elmondta: a kormány által tárgyalt intézkedéseket a csütörtöki nap folyamán az Operatív Törzs megvitatja, majd pénteken Orbán Viktor a rádióinterjújában fog beszámolni a konkrét döntésekről.

 

Az egyik terület – amiről már tudni lehetett, hogy napirenden van –, a harmadik oltás kérdése, de emellett szóba került a kötelező oltás lehetősége is. Gulyás Gergely elmondta: a kormány álláspontja nem változott abban, hogy mindenki felelős önmagáért. Éppen ezért továbbra sem döntöttek mindenkire kiterjedő kötelező oltás elrendeléséről, ugyanakkor a miniszter szerint

egyes területeken – különösen igaz ez az egészségügyre – általában és a munkáltatói jogok szempontjából érdemes ezt megvizsgálni, és a kötelező oltás lehetősége is szóba jöhet.

Szóba került a Kormányinfón a járvány esetleges negyedik hulláma is. Erről Gulyás azt mondta, hogy egy dologban alapvetően más lesz, mint a korábbiak: az emberek nagy része védett lesz, így általános korlátozásokat valószínűleg nem kell majd hozni, az viszont a miniszter szerint elképzelhető, hogy a nem védettekre lesznek korlátozások, például a védettségi igazolvány használata visszaállhat az 5,5 milliós oltotti szint előtti állapotba.

 

(Indexfotó: MTI)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló