2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#koronavírus #gulyás gergely #kormányinfó #járványhelyzet

Hamarosan az oltás típusa és mindkét időpontja is bekerül a védettségi igazolvány digitális verziójába

Székely Zoárd 2021.06.03. 10:38

Az okmány ezzel meg fog felelni az uniós követelményeknek.

A járvány harmadik hullámát véglegesen sikerült letörni

– jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

 

Elmondása szerint ez leginkább ez főleg az köszönhető, és az újonnan elhunytak között a minap nem volt egyetlen beoltott sem és hamarosan a tavaly nyári fertőzöttségi adatok közelébe kerül az ország.

 

Az összes regisztrált 92 százalékát beoltották már, maradt 433 ezer regisztrált, aki még nem oltatta be magát.

Minden oltóanyagból többlet van. A magyar társadalom 54 százalékát sikerült beoltani, ezért a társadalmi immunitás közelében vagyunk

– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzátette, hogy ha hozzávesszük a fertőzésből gyógyultakat, akkor máris 60 százalék felett vagyunk.

 

3,7 millió második oltást kapott személy után ismertetik az adatokat: közülük csupán 8193 ember kapta el a betegséget és 455-en haltak meg.

  • Pfizer: kb 1,5 millióan kaptak két oltást is ebből a vakcinából, közülük 3657-en betegedtek meg, 268-an hunytak el.
  • Moderna: 2900 ember kapott két oltást, 204 ember betegedett meg, 25-en hunytak el.
  • AstraZeneca: 181 ezer ember kapott két oltást, 816 ember betegedett meg, 12-en hunytak el.
  • Szputnyik: 809 ezren kaptak két oltást, 13-an haltak meg
  • Sinopharmot 848 ezren kaptak, 2800-an betegedtek meg, 206-an haltak meg.

Június 15-re rendelkezésre fog állni a védettségi igazolvány olyan digitális verziója, amely tartalmazni fogja a vakcina típusát és mindkét oltás időpontját, ezért meg fog felelni az EU-s irányelveknek, szabályoknak, melyek egységesebbé fognak válni július 1. után.

Gulyás Gergely szerint az uniós országok nem fogják hátrányosan megkülönböztetni Magyarországot.

 

Előreláthatólag azokkal az országokkal, ahol kétoldalú megállapodás van, ott el fognak fogadni minden itthon alkalmazott vakcinát.

Az internet világa egymástól nagyon távol álló kultúrákat is összeköt

– szólalt meg a miniszter a kedden elfogott a 21 éves férfi ügyével kapcsolatban, aki a gyanú szerint terrorcselekményekre készült Magyarországon, és az elfogása előtt az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon csetelt erről. Gulyás szerint az jó jel, hogy a magyar hatóságok még az előkészületek alatt beavatkoztak.

Magyar iszlamistára csapott le a terrorelhárítás, a fiatal férfi robbantani készülhetett

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a tegnapi napon végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán. A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre.

Hangsúlyozta, hogy 16 éven aluliak is mehetnek majd rendezvényekre, ezzel kapcsolatban hamarosan megérkezik a rendelet.

Téves, hogy kínai Sinopharm vakcinát gyártanának majd Debrecenben, alapvetően magyar vakcinát fognak gyártani, ez lesz a fő profil, de mellette gyárthatnak más fajtát is

 – mondta Gulyás.

 

Arra a kérdésre, hogy meddig fog tartani a veszélyhelyzet és meddig kell maszkot hordanunk, a miniszter úgy felelt:

addig, amíg indokolt és szükséges.

A kormány tervezi, hogy elfogadnak olyan javaslatot, miszerint a szülők megtudhatják, a gyerek tanárát beoltották-e, ahogy egy ellátásra szoruló ember is megtudhatja, hogy orvosát beoltották-e. Minderről már az első tárgyalási lépéseket megtették, mondta Gulyás.

 

A harmadik hullám rendkívüli terhelése miatt a kormány tervezi, hogy többletszabadságot ad az egészségügyi dolgozóknak, erről a jövő héten fognak tárgyalni.

 

(Indexfotó: Varga György / MTI)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló