2021. April 14., Tibor

Mindenki ügye

Elkapta a koronavírust Trócsányi László fideszes EP-képviselő

EÜ/MTI 2020.8.28. 14:59

A politikus a gyógyulásáig karanténban folytatja munkáját.

 

Kimutatták a koronavírust Trócsányi László európai parlamenti (EP-) képviselő, volt igazságügyi miniszter szervezetében.

 

A Fidesz EP-képviselője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: jelenleg hatósági karanténban van, megtette a szükséges óvintézkedéseket és közreműködik a vizsgálatok elvégzésében. Munkáját gyógyulásáig itthonról folytatja – tette hozzá.

 

Trócsányi László (Fotó: Soós Lajos / MTI)

 

Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szintén koronavírusos, és a vele kontaktusba kerülő kormánypárti politikusoknak – köztük Gulyás Gergely miniszternek – a héten karanténba kellett vonulniuk. Az Trócsányi közleményében nem derült ki, hogy ő is találkozott-e Hollikkal.

 

Frissítés: A péntek délután folyamán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára is arról számolt be, hogy karanténban van, de hozzátette, hogy az első vírustesztje negatív lett.

 

Újabb két kormánypárti parlamenti képviselő került karanténba

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló