Miért nem lehet online nyomon követni, hogy Egerben éppen van-e fertőzött vagy nincs?

Pedig a részletes hazai vírustérkép a hatékonyabb védekezés egyik eleme is lehetne.
Különösen akkor, amikor majd a jelenleginél sokkal több fertőzöttről lesz tudomása a nyilvánosságnak, hasznos lehetne egy olyan hivatalos térkép közlése és folyamatos frissítése, amely mutatja, hogy az ország mely részén vannak fertőzöttek és mennyi. Ez szakemberek szerint megkönnyítené a védekezést, és ha ez az adat a betegek személyiségi jogai szerint készülne el, nem okozna senkinek sem problémát.
A járványban érintett európai országok majdnem mindegyike közöl ilyen térképet, amelyen általában területi, nemi és életkori adatokra lebontott adatok szerepelnek. Magyarországon egy teljesen civil kezdeményezésre indult egy ilyen oldal, amely próbálja nyomon követni a betegség alakulását, de ez nem hiteles.
A közvélemény szempontjából talán a legnagyobb káros hatása az alapvető információk visszatartásának az, hogy így sokkal könnyebben terjednek a rémhírek. Heves megyében is több település küzd azzal, hogy a helyiek között valamilyen okból elterjedt, közülük is van koronavírus-fertőzött beteg, de legalábbis gyanús, éppen a tesztelés eredményeire váró személy.
Mundriczki József, a Heves megyei Parád polgármesterének egyik, néhány nappal ezelőtti Facebook-bejegyzése sokat elárul a kisebb településeken belüli információáramlás vadhajtásairól:
"Tisztelt Közösség!
Kérek Mindenkit tartózkodjon a minden alapot nélkülöző bejegyzésektől, azok további megosztásától. Semmi értelme nincs a hazug állítások e felületen történő terjesztésének a fölösleges pánikkeltésnek. Szeretném jelezni a "rendkívüli helyzetben" az ilyen jellegű tevékenység súlyos büntetést vonhat maga után. Tájékoztatom Önöket, jelenleg (2020. 03. 17.) Parádon 2 család (2-2 fő) és még egy fő van önkéntes karanténban (külföldi utazás miatt) nem betegek, tünetük nincs. 1 fő van hatóság által elrendelt karanténban aki szintén nem mutat tünetet. Nem beteg és legfőképp mióta hazatért Parádra nem hagyta el lakását, fodrásznál sem járt, a TEK sem kereste a településen. Az igaz, hogy egészségügyi dolgozó és a munkája kapcsán lett elrendelve a karantén számára. Szerintem gondolja meg Mindenki mit ír és posztol ki az oldalára. Most az egészségügyi dolgozókon nagyon sok múlik - segítsük Őket abban, hogy lelküket nem bántjuk (mert a hazug és megalázó bejegyzéseket Ők is olvassák). Érezzünk együtt velük és mindent tegyünk meg azért, hogy a karantén feloldása után is legyen erejük újból a betegágyak mellé állni!".
Persze találgatásokba bele lehet menni ebben a kérdésben is, tippelgetni lehet, a kormány miért nem oszt meg velünk hivatalos vírustérképet, de ezzel nem jutunk sokra, miközben a megoldás sem a mi kezünkben van.