Skip to main content
2025. február 07., Péntek, Rómeó, Tódor névnap

2024. febr. 14. Szerda, 08:42 | Egri Ügyek | Mindenki ügye

Balog Zoltán nem mond le

Pedig ő támogatta K. Endre kegyelmét, amiből kirobbant a súlyos pedofil-botrány

A Novák Katalin köztársasági elnök lemondását is hozó kegyelmi botrányban megszólalt Balog Zoltán, református püspök, volt miniszter:

Ha az elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglalok, az kizárólag rá tartozik. Akár tévedtem, akár nem. Ez a tanácsadói szerepkörben magától értetődő. Döntéseket ő hoz, szuverenitása megkérdőjelezhetetlen. Elnök asszony a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott. Az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget. Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta. Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek.

Balog Zoltán tagadta, hogy az államfőhöz fordult volna a kegyelmi kérvénnyel, azt nem ő nyújtotta be, és nem is ő terjesztette fel elnöki kegyelemre a bicskei pedofilbotrányban kényszerítés miatt elítélt volt igazgatóhelytettest, K. Endre ügyét.

Beismerte, hogy tévedett, hibázott, ezért bocsánatot kér, de nem azért, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hanem azért, mert a református egyháznak kárt okozott. Így Balog Zoltán marad az egaház élén.

Sokak mellett Balog Zoltán sem válaszolt ma este azokra a kérdésre, melynek megválaszolására mind az áldozatok, mind több millió magyar vár hiába hetek óta. Milyen indokkal kapott kegyelmet K. Endre? Ki terjesztette fel a köztársasági elnöknek a kérvényt? Milyen indokok mentén támogatta Balog Zoltán a kérvényt?

Ameddig nincs válasz a miért kérdésére nem tud Magyarország túllépni azon a politikai válságon, amelyet a részérdekek és a személyes lobbik okoztak - állapította meg az LMP sajtóközleményében.

indexkép: Szigetváry Zsolt / MTI / MTVA

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!