Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
A Pfizer–BioNTech és a Moderna vakcinájának vizsgálata még folyt, és mindkettőnél problémák merültek fel, amikor az Európai Unió már engedélyezte a használatukat. Ezt a megdöbbentő hírt közölte a francia Le Monde, amelynek sikerült megszereznie az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) erről szóló dokumentumait - írja az Index.
Az ügynek az ad még egy csavart, hogy a tavaly decemberben – minden valószínűség szerint orosz hackerek által – ellopott bizalmas iratok a dark weben landoltak. Innen töltötte le egy nemzetközi újságírócsapat a gyógyszerek tudományos kiértékelését. Ezek szerint az EMA három fő kifogást emelt az amerikai Pfizer és a német BioNTech közösen kifejlesztett oltóanyaga ellen:
- egyes gyártási helyeket még nem volt alkalmuk ellenőrizni,
- hiányoztak a tömeggyártásra szánt, azaz kereskedelmi forgalomba hozott oltások adatai,
- az EMA-nak bevizsgálásra küldött vakcinák minősége eltért azoknak az oltóanyagoknak a minőségétől, amelyeket a gyógyszergyár már szériában, tömegtermelésben készített.
A hírt megszellőztető Mérce úgy tudja, hogy ennek ellenére nyomást gyakoroltak az Európai Gyógyszerügynökségre, hogy hagyja jóvá a Pfizer vakcináját.
A megszerzett levelek közül több is arról árulkodik, hogy az európai uniós szervek nyomás alá helyezték az EMA-t, hogy mielőbb engedélyezzék a Pfizer vakcináját az Európai Unió tagországaiban, miután a hasonló amerikai és brit felügyeletek már szabad utat engedtek a vakcina korlátozott felhasználására
– írják cikkükben. A dolog pikantériája, hogy az EMA, miután tudomást szerzett a kiszivárogtatásról, azt állította, hogy manipulálták az adatokat, a most közzétett iratokról viszont úgy nyilatkoztak, hogy azok tükrözik a felmerült problémákat.
Annyi bizonyos, hogy a Pfizer–BioNTech vakcinagyártónak gondot okozott a tömegtermelésre való áttérés. Már decemberben látszott, hogy képtelen lesz annyi oltóanyagot előállítani, amennyire szerződést kötött. A múlt hét végén pedig kénytelen volt beismerni, hogy nem tudja leszállítani a kért mennyiségeket az Európai Uniónak, emiatt hat tagállamnak is újra kellett terveznie oltási menetrendjét.
Hozzá kell tenni azonban: az Orbán-kormány állítása, amely szerint az Európai Unió közös vakcinabeszerzése tehet arról, hogy késve érkeznek Magyarországra a vakcinák, már csak a fenti tények miatt sem igaz. Egész egyszerűen a Pfizer–BioNTech nem képes a megfelelő gyorsasággal gyártani a Brüsszel által rendelt mennyiséget.
Csakhogy ami oltóanyag Magyarországra érkezik, az Átlátszó cikke szerint még azzal sem bánik túl gazdaságosan és ésszerűen a magyar egészségügy. Egy budapesti orvos így nyilatkozott:
További probléma, hogy úgy tűnik, nincs terv arra, hogy mit kell csinálni a megnyitott vakcinákkal – tudomásom szerint ampullánként egyszerre 5-6 vakcina-egységet lehet egyszerre kibontani.Az oltóközpontban láthatóan nem tudják, hogy a nap végén a betervezett, de valamilyen okból meg nem jelent emberek oltóanyagával mit kezdjenek. Mi azt szerettük volna például, ha az osztályunkon fekvő betegeket, vagy a kórházi dolgozók családtagjait beoltathatnánk ezekkel a maradék vakcinákkal. Egyikre sem volt mód, az oltóközpontban dolgozók retorziótól tartva semmiben nem mernek eltérni a kiadott utasításoktól, még akkor sem, ha ez több adag oltóanyag kidobását jelenti.
Azt a lehetőséget, hogy a fel nem használt oltóanyagot az orvosok családtagjai kapják meg, azzal utasították el az oltóközpontban, hogy azt nem lehet leadminisztrálni. Az Átlátszó január óta többször kérdezte az Operatív Törzset, hogy mi lesz a naponta megmaradó oltásokkal, milyen eljárásrendet kell az oltóközpontoknak követni, választ egyszer sem kapott. Müller Cecília a keddi tájékoztatón a HVG kérdésre válaszolva azt mondta, hogy
őszintén remélem, hogy nem marad meg oltás.
A tisztifőorvost szerdán az Átlátszó cikkében leírtak kapcsán arról is megkérdezték, valóban kidobnak-e fel nem használt vakcinákat. A tisztifőorvos így válaszolt:
Már a kérdéstől is megdöbbenek, hiszen tudjuk, hogy a vakcina manapság aranyat ér. Ilyen biztosan nem fordulhat elő. Az oltópontok és az ott szolgálatot teljesítő orvosok és mindeki, aki teszi a dolgát, pontosan jól tudja, hogy mi a feladata. Mindenki, aki előjegyzést kap, időre érkezik, pontosan azért, hogy kiszámítható legyen a vakcinamennyiség, amit arra a napra a mélyhűtőből elővesznek, és ami még 2-8 fokon tárolva 5 napig oltható. Az összes vakcinát el kell oltani, amit arra a napra szánnak, ezt nagyon ügyesen megszervezik az oltópontok