A kormány médiája szerint megfenyegették Orbán Viktort, csak épp az igazság nem minden szeletét bontották ki
Egy volt ukrán parlamenti képviselő és nyugalmazott titkosszolgálati tiszt, Hrihorij Omelcsenko interjúját a magyar kormányközeli sajtó úgy mutatta be, mintha Orbán Viktor gyermekeit és unokáit fenyegette volna. A teljes felvétel alapján azonban a mondatát megvágták, hogy fenyegetésnek tűnjön - foglalta össze a Telex.
Ha „Orbán nem változtat ukránellenes politikáján, Putyin háborús bűneinek tettestársa marad, akkor emlékezzen arra, hogy a karma elől nem lehet elbújni, sem nem válthatja meg magát senki milliárdokkal”. Ebben a mondatában a karma a hétköznapi értelemben, a sors szinonímájaként jelenik meg, itt már nincs szó a szervezetről, amelyet Omelcsenko korábban valóban megemlít. A tiszt ezután tért arra hogy: „Orbán gondoljon az ő öt gyerekére és hat unokájára”. A gondolatmenet azonban nem itt ért véget, a kormányhoz közeli sajtóban egész egyszerűen itt félbevágták, pedig még folytatódott.
Omelcsenko valóban élesen bírálta Orbán politikáját, és durva kijelentéseket is tett, de amikor a magyar miniszterelnök öt gyermekéről és hat unokájáról beszélt, a mondat folytatásában azt kérdezte: vajon nem számítanak-e az ukrán gyerekek életei, akik az orosz agresszió miatt halnak meg. A kormányközeli médiában viszont a mondatot ennél a résznél elvágták.
Az ukrán politikusnak jelenleg nincs hivatalos tisztsége vagy érdemi befolyása, nyilatkozata pedig Ukrajnában alig kapott figyelmet, Magyarországon viszont nagy médiavisszhangot váltott ki.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!