Környék ügye
Négyszer többe került az államnak a Mátrai Erőmű, mint amiről eddig tudtunk
| EÜ
Az állam 17,4 milliárd forintért vette meg Mészáros Lőrinc érdekeltségétől a Mátrai Erőmű 73 százalékát. Most azonban az MSZP elnöke, Tóth Bertalan közérdekű adatigényléssel kikérte az ügy dokumentumait, amelyeket kedden nyilvánosságra is hozott, és ezek alapján a Magyar Villamos Műveknek 17 helyett 75,14 milliárd forintra volt szü...
Puszta kőrakásnak nevezte a rendőrség az ostorosi kilátót, amit összefestékeztek
| EÜ
Az Egri Járási Ügyészség hatályon kívül helyezte Egri Rendőrkapitányság feljelentés elutasításáról hozott határozatát és elrendelte a nyomozást az ostorosi török kori kilátó megrongálása ügyében.
...
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Heves megyére, megint jönnek a zivatarok
| MTI
Éjszaka északnyugat felől gyenge hidegfront éri el az országot. Ezzel együtt több megyére a hőség, illetve zivatarveszély adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára.
...
Az Európai Bizottság tehet igazságot a horrorpénzért államosított Mátrai Erőmű ügyében
| MTI
A bevallottnál jóval többet, összesen több mint 75 milliárd forintot költött az állam a korábban Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mátrai Erőműre - közölte szerdán az MSZP elnökhelyettese, bej...
Koronavírus – Kiderült, hogy hány aktív fertőzött és hány elhunyt van Heves megyében
| EÜ
Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 530 fő, 33%-uk budapesti. A főváros után Pest és Zala megyében van a legtöbb aktív fertőzött. Békés megyében nincs aktív fertőzött, Baranya és Tolna megyében ped...