Végveszélyben a Maconkai-víztározó: 25,5 tonna mészkőporral próbálják megmenteni a tavat
Soha nem tapasztalt vízhiánnyal küzdenek a Maconkai-víztározónál. A rendkívüli aszály miatt megszűnt a tavak természetes vízutánpótlása, ezért külső forrásból kellett vizet juttatni a rendszerbe, miközben 25,5 tonna mészkőporral is igyekeznek javítani a víz minőségét.
Kritikus helyzet alakult ki Nógrád vármegye legnagyobb állóvizénél, a Maconkai-víztározónál. A tartós hőség és a csapadékhiány következtében a Zagyva vízgyűjtő területe jelentős részben kiszáradt, így gyakorlatilag megszűnt a tórendszer természetes vízutánpótlása.
A helyzet olyan súlyossá vált, hogy külső vízforrást kellett bevonni. A Maconkai-víztározó történetében ez már a hetedik ilyen beavatkozás volt. A vizet a Mátraszelei víztározóból engedték le, és mintegy 38 órába telt, mire az a Zagyva kiszáradt medrében elérte Maconkát. A vízszint a szivattyúzás kezdetekor mindössze 387 centiméter volt, majd két nap alatt sikerült 400 centiméter fölé emelni.
A vízpótlás azonban önmagában nem volt elegendő. A magas vízhőmérséklet miatt csökkenhet a víz oldott oxigéntartalma, miközben megnő az algásodás és a halpusztulás veszélye is. A vízminőség javítása és az oxigénegyensúly stabilizálása érdekében ezért összesen 25,5 tonna mészkőport juttattak a tórendszerbe.
A munkában a Bátonyterenye–Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület több mint húsz tagja vett részt önkéntesként. A mészkőpor beszerzését, szállítását és kijuttatását is az egyesület saját költségvetéséből finanszírozta.
A tó megmentéséért más módszereket is bevetnek: több ponton vízforgató és levegőztető berendezéseket működtetnek, a vizet rendszeresen jet skivel is átmozgatják, július közepén pedig etetési tilalmat vezettek be, hogy tovább ne terheljék a vízi ökoszisztémát.
A Maconkai-víztározó nemcsak horgászati és turisztikai szempontból jelentős. Az 1970-es évek második felében, a Zagyva felduzzasztásával létrehozott tározó eredeti feladata az árvízvédelem volt, emellett innen biztosítják a bátonyterenyei vízmű nyersvízigényének egy részét is. Emiatt a megfelelő vízszint fenntartása a térség vízellátása szempontjából is fontos.
A mostani rendkívüli helyzet jól mutatja, milyen komoly következményekkel járhat a hosszan tartó aszály: Maconkán már nem egyszerűen az alacsony vízállással, hanem a tó élővilágának megóvásáért és a vízellátás biztonságának fenntartásáért is küzdenek.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!