2024. április 16., Csongor

Környék ügye

#rendőrség #kékfény #riasztó

Szombaton sem maradt munka nélkül az egri bíró

Nagy Donát 2021.09.11. 16:43

Letartóztatásban az egerszalóki autólopás és a mezőszemerei rablási kísérlet gyanúsítottjai.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája két ügyben is ülést tartott 2021. szeptember 11-én szombaton délelőtt és mindkét esetben elrendelte a gyanúsított letartóztatását egy hónapra, írta az Egri Törvényszék Sajtóosztálya.

 

Az első ügyben a gyanúsítottal szemben kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz az Egri Rendőrkapitányság.

A gyanú szerint a most letartóztatott férfi 2021. augusztus 25. és szeptember 6. között több lopást is elkövetett, akként, hogy több ingatlanba behatolt és onnét különböző értéktárgyakat tulajdonított el.

A lopások üzletszerűen elkövetettnek minősülnek. Ezt követően 2021. szeptember 9-én társával beültek egy nyitott állapotban lévő személygépjárműbe, és azzal jogtalanul Egerbe közlekedtek, majd az autóban talált bankkártyával egy élelmiszerüzletben megpróbáltak fizetni.

 

A bíróság a letartóztatást azért rendelte el, mert – figyelemmel a gyanúsított személyi körülményeire is, lakó- és tartózkodási helye bizonytalan – feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a  büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne, a bizonyítás megnehezítésének és meghiúsításának megakadályozása érdekében a büntetőeljárásban részt vevő személyeket – különösen a rokonait és az ismerőseit – jogellenesen befolyásolná a vallomástételükben vagy tárgyi bizonyítási eszközöket – a sértettektől eltulajdonított és eddig még meg nem talált értéktárgyakat – rejtene el vagy semmisítene meg. Ezen túl a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés veszélye is.

 

A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított szabadlábra helyezése érdekében fellebbezést jelentett be. A határozat nem jogerős, a végleges döntést az Egri Törvényszék hozza meg, de ezen időpontig a gyanúsított biztosan letartóztatásban marad.

 

A másik ügyben a gyanúsítottal szemben rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz a Füzesabonyi Rendőrkapitányság. A cselekmény 2021. szeptember 9-én történt, amikor a gyanúsított egy üzlet belső udvarán pénzt kért kölcsön a sértettől, aki a kölcsönt megtagadta. Ezt követően a gyanúsított a sértett karjának megragadásával megpróbálta megakadályozni, hogy a sértett távozzon. A kerékpárral közlekedő sértettnek sikerült elindulnia, de a gyanúsított a karjába kapaszkodva őt folyamatosan visszahúzta, eközben fenyegette is, amelynek hatására a sértett leszállt a kerékpárjáról és azt hátrahagyva elfutott. A gyanúsított az otthagyott kerékpárt jogtalanul eltulajdonította. A gyanúsítottal szemben jelenleg több büntetőeljárás is folyamatban van.

kerekpar
Fotó: police.hu

 

A bíróság döntését azzal indokolta, hogy az elkövetett bűncselekmény jellegére, a terhelt személyi körülményeire és a büntetőeljárás előtt tanúsított magatartására figyelemmel a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés célja – a bűnismétlés megakadályozása – csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel, letartóztatással biztosítható. Ezen túl a bíróság megállapította azt is, hogy a gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés veszélye is fennáll.

 

A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a védő az ülésen nem volt jelen, neki öt napja van a fellebbezés bejelentésére. A határozat nem jogerős. A fellebbezésre nyitva álló határidő leteltét követően dől el, hogy a most meghozott döntés lesz e a végleges, vagy az esetleges fellebbezés folytán az Egri Törvényszéknek kell-e a végleges döntést meghoznia.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló