2024. október 4., Ferenc

Környék ügye

#kártérítés #recsk #sárlavina #bányakatasztrófa

Pert indítanak a recski sárlavina áldozatai, mert nem kártalanította őket az állam

Csarnó Ákos 2024.10.04. 16:32

Mert az állam nem segített eddig semmit

 

Kártérítési pert indítanak a recski sárlavina károsultjai, írja a 24.hu Magyar György ügyvédre hivatkozva. Egyelőre hatan álltak össze, pertársaságot alakítottak, hogy bíróságon érvényesítsék az igazukat, ugyanis eddig még semmi kártérítést nem kaptak az államtól.

Az elején a sértettek közül csak egy család érdekében terveztünk úgynevezett mintapert indítani. Az idei évben azonban már többen jelezték a sárlavina által elöntött utcából, hogy ők is szeretnék, hogy az ügyüket képviseljük. Így vannak most már féltucatnyian ebben a perközösségben – közölte Magyar.

2023 júniusában villámárvíz pusztított volt Recsken, a falu feletti bányából sárlavina zúdult a Hunyadi sorra, több itt lakót is kikellett költöztetni. Az itteni házak felét érte el a hatalmas sártömeg. El kellett hagyniuk a házukat olyan lakóknak is, akiknek nem érte sár a házát, mert a katasztrófavédelem szerint a bánya közelsége veszélybe sodorta őket.

 

Az Andezit-Bau Zrt. tulajdonában lévő bánya, ahonnan a sár ömlött Recskre, Fiák Istvánhoz köthető, aki a fideszes politikus, Kósa Lajos barátja.

 

A bánya által elkövetett szabálytalanságokat hatósági vizsgálat is megállapította, a károsultak mégse kaptak kártérítést. Ugyan Orbán Viktor pár héttel a 2023-as sárlavina után elkülönített 500 millió forintot a kártalanításra, de az erről szóló kormányhatározatot nemrég visszavonták.

 

indexkép: Sztojka Attila kormánybiztos Facebook oldala

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló