2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

#egerplusz #eger #szent imre katolikus általános iskola

"Legjobbak a jók között" – Országos pályázaton díjazták az egri diákok figyelemfelkeltő akcióját

Barna Benedek 2021.07.14. 13:21

Egy súlyos beteg kisfiú helyzetére hívták fel a figyelmet az iskolások.

 

Portálunk is hírt adott arról, hogy az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola 5/e osztályának tanulói egy SMA-beteg kisfiú, Burinda Zsombor támogatására hívtak fel egy év eleji akciójukkal: a gyerekek tanáruk, Herperger Anita vezetésével figyelemfelkeltésként különféle plüssállatokat helyeztek el a belváros és az Érsekkert több pontján, mindegyik mellett egy rövid üzenettel, amely a kisfiúról szólt.

 

A figyelemfelkeltő akcióval az osztály nevezett az idén nyolcadik alkalommal kiírt "Segíteni jó, segíteni menő" elnevezésű, közösségépítő országos pályázatra is, amelynek célja, hogy a gyerekek megtapasztalják a segítségnyújtás örömét, valamint hétköznapibbá, divatosabbá tegyék az önzetlen tenni akarást. Ennek a pályzazatnak az eredményéről számolt be szerdán a heol.hu: a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány közlése nyomán arról számolt be, hogy az egri diákok "SEGÍT5E" csapata a "Legjobbak a jók között" díjat nyerte el. A lap cikkében hozzátették: az egri iskolások teljesítményének értékét emeli, hogy olyan megméretésen értek el sikert, amelyen már több ezer gyerek és sok száz intézmény vett részt nem csak Magyarország minden térségéből, hanem még külföldről is.

 

Novák Antónia, az Alapítvány elnöke elmondta: több, mint 60 vállalkozás támogatta a pályázatot, lehetővé téve ezzel a legjobb 500 pályázó gyermek ajándékokkal való jutalmazását.

 

 

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló