2024. április 13., Ida

Környék ügye

#Recsk #sárlavina #bányaszerencsétlenség #kártalanítás

A recski polgármester szerint már okafogyott a sárlavina károsultjainak 500 millió forintos kártalanítása

Csarnó Ákos 2024.03.22. 14:54

Közben a NER-közeli bánya csak tavaly 90 milliós nyereséget ért el.

 

Pár napja adtunk arról hírt, hogy a parlamentben elhangzott kérdésre nem tudott, illetve nem akart érdemi választ adni az államtitkár, miszerint hol van, mikor kapják meg a recski bányaszerencsétlenség károsultjai a beígért kormányzati segítésget, aminek az összege 500 millió ft körüli.

 

Pár napja az ATV reggeli műsorában Nagy Sándor recski polgármester váratlanul kijelentette: az 500 milliós támogatás okafogyottá vált, ezért már nem is számolnak vele – jelezte a 24.hu. A polgármestertől bővebb kifejtést kért a portál, Nagy pedig kifejtette: az Orbán Viktor által kiszignózott 500 milliós támogatást „csak úgy nem adják oda, ahhoz kellett volna a Belügyminisztérium támogatói okirata is. Ez viszont nem született meg. A polgármester szerint

Ennek oka pedig az, hogy a sárlavina által érintett recski ingatlanokat több szakértő is felmérte, jöttek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve a Heves Vármegyei Kormányhivatal részéről is a Belügyminisztérium felkérésére, de ezek a vizsgálatok mind azt támasztották alá, hogy a házak statikailag nem sérültek meg. Nekem mondták is már akkor a szakértők, hogy erre nem fognak 500 milliót adni, higgyem el nekik. Mert ha erre adnának félmilliárdot, akkor nem lenne megállás, a nagyobb viharkárokat is mind a kormánynak kellene fizetnie. Így aztán a lakók visszaköltözéséhez elég volt egy takarítás, mert az ingatlanok nem váltak életveszélyessé.

Ezek után a portál megkérdezte Nagy Sándort, hogy az a minősítés, miszerint „okafogyottá vált a támogatás”, honnan származik, kapott-e erről dokumentumot, hivatalos értesítést?

Ez az én véleményem, amelyet a szakértői jelentésre alapoztam, meg arra, amit a szakemberek mondtak nekem. Hivatalos levelet, hogy ez a támogatás nem érkezik meg, nem kaptam, de úgy gondolom, elég egyértelmű a helyzet azzal, hogy a támogatáshoz szükséges okirat eddig nem született meg, elvégre eltelt az eset óta több mint kilenc hónap – felelte.

A polgármester hozzátette, ha a támogatói okirat meglenne, akkor az 500 millió forintot az MR Lakásalap kapta volna meg, vagyis az a szervezet rendelkezhetett volna felette. A Belügyminisztérium eddig még nem cáfolta a polgármester szavait, az MR Lakásalapnál pedig helytállónak nevezték, amit a polgármester mondott. Sass Levente Gyula, az MR kommunikációs vezetője hozzátette: „valóban nincs nálunk ez az 500 millió forint, de az, hogy ez az összeg nem áll rendelkezésünkre, nem akadályozza azt, hogy végezzük a munkánkat, és segítsük a recski helyzet rendezését.”

 

Fiák István - Kósa Lajoshoz és a NER-hez közeli vállalkozó - Andezit Bau nevű vállalkozása tavaly nyár végén kft.-ből zrt.-vé alakult át - összegzi a 24.hu. Az átalakulás előtti, 2023. január 1-jétől szeptember 21-éig tartó időszakra vonatkozó beszámolója már elérhető. E szerint a bányacég a csonka 2023-as évben 89,5 milliós nyereséget produkált. 

 

indexkép: Recsk Fotó: Sztojka Attila kormánybiztos Facebook oldala

 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló