Skip to main content
2026. április 17., Péntek, Rudolf névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | AGRIASPORT.HU | Eger ügye

Vereséggel indult a bajnoki szezon az egri vízilabdás lányok számára

Ezúttal nem sikerült megverni a Szentest.

Lejátszotta első mérkőzését a női vízilabda OB I 2020/2021-es kiírásában a ZF-Eger. A nyitófordulóban Szilágyi Péter edző tanítványai annál a Szentesnél vendégeskedtek, amelyet a nyári BENU Magyar Kupa küzdelmei során háromszor is legyőztek. Két nagyon egyforma csapatról beszélünk, így benne volt a pakliban, hogy nem lesz egyszerű a negyedik egymás elleni meccs. A szentesiek megbosszulták a korábbi vereségeket, és 12-8-ra győzték le együttesünket.

Katona révén először a mieink jutottak előnyhöz, ám – mint később kiderült – ekkor vezettünk először és utoljára. Az első felvonás végén egy góllal járt előttünk a házigazda, a nagyszünetben pedig már 6-3 volt az állás oda. Sajnos állandúsult a három-négygólos differencia a felek között. Hertzka emberelőnyből volt eredményes a felvonás végén, 8-5-re alakítva az állást, élt tehát a minimális esély.

Fotó: egrivizilabda.hu

A huszáros hajrá elmaradt, hiszen a Szentes szerzett gólt, ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt a meccs. Nem volt visszaút a ZF-Egernek, amely négy találattal alulmaradt. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, ennyi hiba nem fért bele az első bajnoki mérkőzésen.


Női vízilabda OB I., alapszakasz 1. forduló
Szentes
Hungerit-Szentes – ZF-Eger 12-8 (3-2, 3-1, 2-2, 4-3)
Játékvezetők: Tóth Sándor, Marnitz Miklós
Gólszerzők: Kövér-Kis 5, Polák 2, Kádár 2, Varga V. 2, Dömsödi, ill. Katona 3, Hertzka 2, Menczinger, Czigány, Dobi.
Emberelőny/gól: 6/2 illetve 8/3
Ötméteresek: 2/1 illetve 1/0
Kipontozódott: Csiszár illetve Szmodics, Bódi

A játéknap további eredményei:
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics – Tatabánya VSE 19-5 (5-1, 5-1, 3-2, 6-1)
FTC-Telekom - Szegedi TE 22-6 (4-1, 4-1, 6-1, 8-3)
BVSC Zugló – BHSE 27-5 (5-2, 8-1, 8-2, 6-0
UVSE Hunguest Hotels - III. Kerületi TVE (szerdán rendezik)

(Via agriasport.hu)

Döntetlent játszottak az egri férfi vízilabdások a Szentes ellen

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!