2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Az egri Fidesz frakcióvezetője azt állítja, ő nem is tudja, mi az a Kubatov-lista

2019.11.30. 00:00

Oroján Sándor mindezt fapofával volt képes újságírói kérdésre elmondani.

 

Az Egri Ügyek robbantotta ki az egri Fidesz választási csalási botrányát, amikor beszámoltunk az egyik alpolgármesteri irodában talált dokumentumokról, amelyek bizonyítják, hogy a párt törvénytelenül, politikai alapon listázta az egri polgárokat. Az egri fideszes frakcióvezető, Oroján Sándor előbb közleményben tagadta a vádakat, majd próbálta elbagatellizálni az ügyet.

 

Az egri önkormányzat képviseletében Mirkóczki Ádám polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnak is jelentették már az esetet, bár a Belügyminisztérium valamiért egyenesen azt hazudta, hogy nem érkezett feljelentés.

 

Az N1TV most megkérdezte Orojánt arról, hogy mire használhatták ezeket a listákat. A Fidesz hétfői egri sajtótájékoztatója végén feltett kérdésekre a kormánypárt egri frakcióvezetője először kétségbe vonta a bizonyítékok hitelességét, arra hivatkozva, hogy már három hónapja az új városvezetés használja az irodát, ahonnan a dokumentumok előkerültek. 

 

Fotó: Egységben a Városért Egyesület Facebook-oldala 

 

Ezután Oroján azt mondta, hogy „ha élünk is azzal a feltételezéssel”, miszerint valóban (többek közt) Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő aláíróíveinek másolatait találták meg, azokkal ők nem tudtak volna mit kezdeni. „Én magam kampányfőnökként nem tudnék mire használni egy fénymásolt papírt. Gondolja, hogy ezt fölt tudnánk használni?” – kérdezett vissza Oroján. Végül bedobta azt az érvet is, hogy mivel több tízezer önkéntesük volt, egy ilyen csalásra már a kampány során fény derült volna.

 

Arról is érdeklődött az N1TV, hogy ezek az iratok lehetnek-e a Kubatov-listák, amire Oroján azt felelte, hogy ő nem tudja, ki és mit hív Kubatov-listának, és hogy „miért hozzák összefüggésbe egy egyébként teljesen bolond üggyel, amiről nem tudjuk, hogy egyáltalán van-e”.

 

Nos, ennyire veszi komolyan a hiteles dokumentumokkal alátámasztott, példátlan választási csalásra utaló ügyet az egri Fidesz egyik vezetője.

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló