Újranyitott az egri Govinda étterem, miután a dolgozóik koronavírustesztjei negatívak lettek
Korábban azért zártak be, mert több munkatársuk találkozott egy emberrel, akiről később kiderült, hogy fertőzött.
A napokban beszámoltunk róla, hogy ideiglenesen bezárt Eger indiai, vegetáriánus étterme, a Govinda, mert több alkalmazottjuk is találkozott egy emberrel, akinek pozitív lett a koronavírustesztje. Időközben minden munkatársukat tesztelték a vírusra, a honlapjukon pedig arról tájékoztattak, hogy már megjött az eredmény, amely mindenki esetében negatív lett. Éppen ezért szeptember 4-től már újra nyitva tart az étterem.
"A mai nappal kijelenthető, hogy sem az étterem dolgozói, sem más egri Krisna-hívők (gyermekei, családtagjai sem) sem lettek koronavírusosok, melyről hivatalos teszt eredményünk is van" – írták csütörtöki közleményükben.
Fotó: govinda-etterem-eger.business.site
Az étterem hangsúlyozta, hogy a járványügyi szakvélemény szerint nem kellett volna kötelezően tesztelni a munkatársaikat (mivel nem volt kontakt a később fertőzött személlyel, és időben jóval később jelentkeztek a tünetek nála), mégis kötelességünknek érezték ezt megtenni, mind a vendégek, mind a dolgozók védelme érdekében.
Pénteken tehát visszaállt a szokásos rend, újra kinyitott az étterem, folytatódik a Govinda klub szerdánként, és az Ételt az Ételért Szegényélelmezési Program keretében történő ételosztás is.
Koronavírusos beteggel találkoztak a dolgozók, ideiglenesen bezár Egerben a Govinda étterem
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!
