2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Újabb élcsapathoz látogatnak a ZF-Eger női vízilabdásai

AGRIASPORT.HU 2019.11.30. 00:00

Szombat délután Dunaújvárosban vendégszerepel a csapat.

 

Harmadik mérkőzését játssza a női vízilabda honi élvonalában a ZF-Eger csapata. Szombaton délután öt órától Dunaújvárosban vendégszerepel Szilágyi Péter együttese. Az egri lányok két vereséggel kezdték a szezont. A legutóbbi – hazai környezetben elszenvedett – betervezett volt, hiszen az UVSE volt a mieink ellenfele a Bárány Uszodában.

 

A nyitó körben Szentesen hagyott három pont az előzmények ismeretében fájó, ugyanis a nyári Magyar Kupa sorozatban háromszor is sikerült felülmúlnunk riválisunkat. Az első siker megszerzése óriási bravúr lenne. A Dunaújváros évek óta reprezentánsa a honi elitnek, játékerejük bizonyítéka, hogy a BENU Magyar Kupát az UVSE-t legyőzve hódították el.

 

Fotó: Egri Vízilabda Klub Facebook-oldala

 

Nem valószínű, hogy szombat este új fejezet kezdődik női csapatunknál, a tabellán való pozíciójavítást elnapolhatjuk, vagy elhetelhetjük. A tisztes helytállásban bízhatunk, képesek lehetünk arra, hogy megnehezítsük az újvárosiak dolgát.

 

A női OB I-ben teljes fordulót rendeznek szombaton, szerencsére a koronavírus miatt eddig egyetlen meccset sem kellett halasztani.


Női vízilabda OB I., alapszakasz, 3. forduló
Dunaújváros, 2020-10-10 (szombat) 17 óra
DUE-Maarsk Graphics - ZF-Eger
Játékvezetők: Pásztor Antal, Kádár József ifj.

 

A játéknap további mérkőzései:
BVSC Zugló – Tatabánya
BHSE – Szegedi TE
FTC Telekom - III. kerületi TVE
UVSE Hunguest Hotels - HUNGERIT SZENTES

 

(Via agriasport.hu)

 

Az UVSE legyőzésével egyedüli listavezetővé lépett elő a ZF-Eger férfi csapata

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló