2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Vereséggel búcsúzott a Bárány Uszodától a ZF-Eger női csapata

AGRIASPORT.HU 2019.11.30. 00:00

Nem sikerült győzni szombaton az idei utolsó meccsen, amelyet nyitott uszodában játszottak.

 

Lejátszotta második mérkőzését az OB I-ben a ZF-Eger női vízilabda csapata. Az európai póló élmezőnyéhez tartozó UVSE vendégeskedett a Bárány Uszodában. A mieink reménykedtek abban, hogy sikerül nagy küzdelemre késztetni a fővárosi együttest. A közelmúltban ez már megtörtént, a 2020/2021-es kiírás második fordulójában azonban elmaradt a nagy csata.

 

Szilágyi Péter edző lányai csak a meccs rövidebb periódusaiban szorongattak, összességében a vendégek akarata érvényesült, akik 19-10-re diadalmaskodtak. Czigány Dóra duplájával szemben a rivális ötször talált be, így három góllal megléptek az első felvonást követően. Benczur Márton csapata fokozatosan növelte előnyét a második negyedben, újabb 5-2-es szakaszt produkáltak, ezzel pedig el is dőlt a leglényegesebb dolog.

 

Fotó: Egri Vízilabda Klub Facebook-oldala

 

Nagyszünet után 13-5-nél zsinórban háromszor is eredményesek voltunk, dicséretesen hoztuk is 4-3-ra a harmadik etapot. A „tűzoltás” sajnos nem bizonyult tartósnak, az UVSE egyételművé tette erőfölényét. Czigány Dóra UVSE-szinten pólózott, a szintén hétgólos Keszthelyi Ritával a mezőny legjobbjának bizonyult.

 

Női csapatunk vereséggel búcsúzott a Bárány Uszodától, a következő mérkőzést – nagy valószínűséggel – már a fedett Bitskey-ben játssza zárt kapuk mögött.


Női OB I., 2. forduló
ZF-Eger – UVSE Hunguest Hotels 10-19 (2-5, 2-5, 4-3, 2-6)
Bárány István Sportuszoda. Játékvezetők: Füzesi Zsolt, Kollár György
Gólszerzők: Czigány 7, Menczinger 1, Dobi 1, Szmodics 1 illetve Keszthelyi 7, Antal D. 4, Aubéli 2, Hajdú 2, Baksa 2, Faragó 1, Rybanska 1.
Emberelőny/gól: 6/3 illetve 7/6
Ötméteresek: 5/5 illetve 2/2

 

Nyilatkozatok:

 

Szilágyi Péter:


Nagyon jól kezdte az UVSE a mérkőzést. Másfél negyed alatt el is döntötték a találkozó sorsát, amihez gratulálok nekik. Sok hibával játszottunk, elkerülhető gólokat kaptunk, remélem a Dunaújváros ellen, a következő mérkőzésünkön jobb teljesítményt nyújtunk.

 

Benczur Márton:


Gratulálok a játékosaimnak! Nagyon motiváltan, odatéve magukat játszottunk ezen a mérkőzésen. Talán csak a harmadik negyedben zavarodtunk meg kissé. Összességében elégedett vagyok ezen a nagyon kedves helyszínen mutatott játékunkkal.


A játéknap további mérkőzésein:
Tatabánya - FTC-Telekom 3-17 (1-3, 1-4, 0-5, 1-5)
SZTE-Szeged - BVSC-Zugló 10-20 (2-4, 2-5, 3-5, 3-6)
Hungerit-Szentes - Budapesti Honvéd 23-5 (5-3, 6-0, 5-1, 7-1)
III. Kerületi TVE - Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 5-11 (0-2, 1-3, 2-3, 2-3)

 

(Via agriasport.hu)

 

Koronavírus - Vasárnaptól nézők nélkül játsszák az egri vízilabdameccseket

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló