Skip to main content
2025. július 12., Szombat, Dalma, Izabella névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Szerdán megnyitják a Csiky egy szakaszát. De most tényleg és tuti biztosan

Azért csúsztak, mert esett.

Kedd reggel írtuk meg, hogy az önkormányzat valamiért elfelejtette értesíteni az egrieket, hogy tovább csúszik az egri Csiky Sándor utca alsó szakaszának átadása. Korábban közleményben jelezték, hogy szeptember 3-án már használható lesz az út, majd közölték, hogy mégsem, mert 2-3 napot csúsznak. A 2-3 napos csúszásból aztán megint lett egy kis késés.

Küldtünk kérdéseket is az önkormányzatnak, akik kedd délután kiadtak egy közleményt, amelyben szerepel, hogy szerdán már kész lesz a Csiky alsó szakasza. Közölték: "A múlt hét szerdán lezúdult, jelentős mennyiségű csapadék érkezése több nappal visszavetette a munkálatokat, s ez bizonytalan helyzetet okozott a kivitelezésben, elodázta az aszfaltozást. A várakozásnak vége: szeptember 12-én, szerdán, a délelőtti órákban megnyílik a Csiky Sándor utca megszépült, megújult, alsó része".

"Az átadás után a Barkóczy-Bródy-Városfal utca útvonalon már ráhajthatnak az autósok a Csiky utcára és folytathatják útjukat a Széchenyi utcán. A Városfal utcában szeptember elején az önkormányzat megrendelése nyomán végeztek helyreállító munkát, hogy a köves utca jobban járható legyen. Fontos azonban a figyelmes, türelmes közlekedés, hiszen ez az útvonal csak egy ideiglenes megoldást jelent: a Városfal utca jellegéből adódóan nem alkalmas az ütemes közlekedésre, de alternatív útvonalként használható" - áll a közleményben.

Frissítés. Választ is kaptunk a kérdéseinkre is, íme:

Előző hét hétfőn jelezte az önkormányzat egy közleményben, hogy csúszik a Csiky Sándor utca részleges átadása, 2-3 nap türelemre van még szükség. Mi az oka, hogy mégsem sikerült átadni az út egy szakaszát?

Eddig nem jeleztük nagy nyilvánosság előtt, ám tény, hogy a kivitelezés szerződés szerinti befejezése október 30-a. Természetesen a terv minden tekintetben az volt, hogy a kivitelezővel együttműködésben mihamarabb biztosítani tudjuk a közlekedést az iskolások és az autósok számára. A korábbi ütemnél, a Maczky utcában a kivitelező szándékaihoz képest lassabban zajlott a munka, ennek számos, objektív oka volt, s így a legoptimistább forgatókönyvhöz képest később sikerült elkezdeni a munkát a Csiky-n is. A szeptember 3. utáni 2-3 napos csúszásba a kivitelezőnek pusztán azért „nem fért bele”, mert kétszer is történt olyan esőzés, amely több nappal visszavetette a munkálatokat, elodázta az aszfaltozást.

Mikorra várható a tényleges átadása a szakasznak?

Ma délutáni, tehát egészen friss információ a szakirodánktól és a kivitelezőtől, hogy szeptember 12-én, szerdán, a délelőtti órákban megnyílik az említett szakasz. Erről küldtem is egy sajtóközleményt az imént.

Miért nem közölték az újabb csúszást az egriekkel?

Az időjárás és a lezúduló csapadék kivitelezésre gyakorolt hatásait nehéz előre látni, s így nehéz biztosat mondani. Történt részünkről „köztes közlés”: polgármester úr szeptember 4-én, az FM7 élő adásában is beszélt az esőzések okozta bizonytalanságról, megemlítve, hogy volt, amikor négy nap munkáját semmisítette meg a lezúduló víz. Emellett tegnap a TV Eger Stúdió c. műsorában is jelezte a városvezető, hogy néhány napon belül megnyílik az utca – ekkor még nem voltunk birtokában annak a mai információnak, hogy szerdán már megnyílhat az alsó szakasz.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!