2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Szél Bernadett: Naponta két orvos és három ápoló hagyja el sajnos az országot!

2019.11.30. 00:00

Az LMP társelnöke Szél Bernadett Egerben tartott sajtótájékoztatóján a mai Magyarország három legégetőbb problémájáról beszélt. Szerinte az oktatás, az egészségügy és a fiatalok helyzete tarthatatlan főleg az elfogadott, jövő évi költségvetés tükrében.

 

Magyarország már évek óta nem tart sehová, nem indul meg a kivezető úton. A kormány zsákutcában tartja Magyarországot. A fal már itt van előttünk, de a kormány még gyorsít is a tempón, azaz erősíti a társadalom szétszakadását – hangsúlyozta Szél Bernadett.

 

Ez a költségvetés csak azoknak jelent jó hírt, akik élősködnek az államon, de azoknak semmi jót nem ígér, akiknek szükségük lenne egy aktív és igazságos államra. Az LMP olyan módosító javaslatokat nyújt be a 2017-es költségvetéshez, amelyek megmutatják, hogy van másik irány, van új irány ahhoz képest, amerre a ma hatalmon lévők kormányozzák Magyarországot. Nem jó másra, mint növelni a szakadékot a kormány kedvezményezettjei és mindenki más között.

 

A költségvetéssel a kormány beismerte, hogy súlyos gond van az oktatásban, az egészségügyben, különben minek dobott volna oda ezeknek az ágazatoknak némi látszatsegítséget. Ez azonban messze nem elég a leszakadás megállításához, nemhogy az előrelépéshez - emelte ki a párt elnöke.

A kormány számára az oktatás teher, az LMP számára lehetőség. A kormány szerint minél magasabban képzett valaki, annál kevésbé lesz alkalmas az összeszerelő-üzemekre alapuló gazdaságpolitikában részt venni, annál magasabb bért fog követelni, és nagyobb eséllyel vándorol ki. Az LMP szerint olyan oktatási rendszerre lenne szükség, ami nem abban segít, hogy alacsonyan lehessen tartani a béreket, hanem abban, hogy mindenki meg akarja fizetni a magyar szakemberek magasabb bérigényét. Kérdésre válaszolva szerinte a KLIK-el az a legnagyobb probléma, hogy még létezik.

 

Az egészségügy rendbetételéhez nem néhány tízmilliárd forintra van szükség. A kormánytól annyi legalább elvárható lenne, hogy azt a pénzt adja vissza az egészségügynek, amit az elmúlt években kivont onnan. Az egészségügyben azonnali béremelésre van szükség, mert azt mindenki beláthatja, hogy az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat sokkal könnyebb lenne itthon tartani, mint hazacsábítani vagy újakat képezni helyettük. Az egészségügyi béremelés nem csak morális kötelessége tehát a kormánynak, hanem már rövidtávon megtérülő befektetés is. A képviselő szerint tarthatatlan az a helyzet, hogy naponta 2 orvos és 3 ápoló hagyja el az országot.

 

Kitért arra is, hogy épp a napokban vallotta be a kormány, hogy kudarcot vallott a fiatalok hazacsábítására indított programmal. 105 fiatal tért haza, azonban azt kellene elérni elsősorban, hogy ne menjenek ki külföldre.

 

Komlósi Csaba, az LMP egri önkormányzati képviselője a z oktatással kapcsolatban kifejtette, hogy tulajdonképpen megvezették és becsapták a pedagógusokat, szülőket, diákokat, a teljes közvéleményt. "Nagyon jól tudták, hogy nem fogják megszüntetni az intézményt, nem fogják átalakítani az iskolafenntartás rendszerét. Nemhogy visszafordulnának, hanem tovább tolják azt a bizonyos biciklit a rossz irányba. A teljes államosítás újra csődbe fogja vinni a KLIK-et. Az iskolák működtetésének átvételére nincs elég forrás, még akkor sem, ha emiatt megsarcolják most az önkormányzatokat. Még a saját tiltakozó polgármestereikkel is szembe mennek, már ahol van egyáltalán tiltakozás."

 

"Az egri közgyűlésben a korábbi időszakban, ha az ellenzék bírálta valamilyen ügy kapcsán a KLIK működését, a kormánypárti képviselők közölték, hogy minden rendben van. Amikor már a minisztérium is kénytelen volt elismerni a gondokat, akkor az volt a reakció, hogy igen voltak problémák, de a kormány hamarosan mindent megold és jöttek a fentebb említett félrevezető állítások. Mikor az április közgyűlésen felvetettem, hogy jelezzük a kormány felé, hogy a város szeretné visszakapni a fenntartói jogokat, az volt a válasz, hogy a kiválóan működik a jelenlegi felállás, azaz hogy a KLIK a fenntartó és a város a működtető. Gondolom, ha most szóvá teszem, hogy a város már működtetőként sem kap szerepet a helyi oktatásban, akkor azt fogják mondani, hogy a lehető legjobb döntés született…"

 

"Tehát helyi kormánypárti képviselőink szerint mindig az a jó, az a helyes, ahogy a kormány éppen dönt. Saját véleményre, kritikára, a helyi társadalom képviseletére nem számíthatunk részükről."

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló